Index Vakbarát Hírportál

Nem csak jogellenesek, drágák is voltak a tranzitzónák

2020. június 8., hétfő 11:43

20 milliárd forint felett lehet a tranzitzónákra fordított költségvetési kiadás – számolta ki az Mfor.

Miután a bíróság kimondta, hogy jogellenes őrizetnek minősül a menedékkérők elhelyezése a tranzitzónákban, kiürítették azokat, de hogy mi lesz a létesítmények sorsa, azt egyelőre nem tudni. Az Mfor utánanézett, mennyibe kerülhetett a jogellenesen működő zónák fenntartása, és arra jutott, hogy teljesen pontos összeget nem lehet meghatározni a nyilvános adatok alapján, mert a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet örökös meghosszabbítása miatt közbeszerzések nélkül költhetett a határvédelemre, a kerítésre és a tranzitzónákra is a kormány. 

Ugyanakkor néhány kisebb nyilvános szerződésből és Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő korábbi írásbeli kérdésére kapott válaszokból arra lehet következtetni, hogy legalább 23 milliárd forintot költöttek a létesítményekre, és kiderült az is, hogy uniós támogatásokat is felhasználtak (a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap forrásaira pályázott a bevándorlási hivatal néhány százmillió forint értékben) az unió bírósága által felszámolt zónákhoz. 

A tranzitzónák bezárásával jelenleg még kiforratlan, hogy a jövőben hogyan fog működni Magyarországon a menekültügyi eljárás, a tranzitzónákkal kapcsolatos ítéletre viszont rákérdeznek a következő nemzeti konzultációban.

Rovatok