Nem vettünk iskolába vagy munkába menet reggelit, elmaradtak az impulzus-vásárlások, és riasztó volt minden a boltokban, ami nem volt becsomagolva. Nem mentek a salátabárok, a grillcsirkés részlegek, nem fogyott a rágógumi, de a félliteres üdítőitalok sem. Milyen rövid távú hatásai voltak az élelmiszeriparban a járványnak, és mi várható hosszabb távon? A Magyar Termék Nonprofit Kft. online konferenciáján jártunk, ahol agrárfinanszírozók, kereskedők, hazai gyártók és jogászok mesélték el a járvány során szerzett üzleti, elsősorban élelmiszeripari tapasztalataikat.
A koronavírus idején látszólag a pánikvásárlások győztesei az élelmiszeripari és a higiéniai gyártók voltak, ráadásul úgy tűnt, hogy mindenhol felértékelődött az ellátásbiztonság, a hazai áru. Valójában a kép nem ennyire pozitív, a kiesett gasztroforgalmat a legtöbb termék esetében nem pótolta a megnövekedett bolti eladás, és bár a most megváltozott trendekből sok minden tartós maradhat, a hazai élelmiszeripar nem feltétlenül lesz nyertese az új folyamatoknak.
Két-három hónap alatt lassan kikristályosodnak a járvány élelmiszerbolti trendjei. Ha visszagondolunk a saját magatartásunkra, abból nagyjából kirajzolódnak az országos trendek is.
Arról, hogy miként is vásároltunk, Heiszler Gabriellának, a többféle elhelyezkedésű és méretű kereskedelmi egységgel, valamint saját gyártással is rendelkező SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának átfogó képe lehet.
Az ügyvezető elmondta, hogy
korábban egy átlagos magyar család jellemzően hetente 3-4 -szer vásárolt, most ez 2-3 vásárlásra csökkent, vagyis körülbelül 30 százalékos volt a hazai élelmiszer-kereskedelemben a kontaktvisszaesés,
de értékben közben többet költöttünk. Józan paraszti ésszel is adódik, hogy amennyiben büfékben, éttermekben, menzákon kevesebben étkeztek, többen voltak otthon, akkor a bolti élelmiszer-vásárlásoknak kellett nőnie.
Az viszont már érdekesebb, hogy hol vásároltunk. Ebben a helyzetben a fogyasztóknak nagyon felértékelődött például a nyílt színi parkolás, vagyis a több látható szabad parkolóhellyel rendelkező boltoknál nőtt a forgalom, a mélygarázsos bevásárlóközpontokban vagy a parkoló nélküli belvárosi üzletekben visszaesett. Emellett természetesen felértékelődött a higiénia (mind a bolti tisztaság, mind a termékek tekintetében), és fontosabbak lettek az online csatornák.
Leginkább azok a termékek lettek népszerűbbek – számoltak be többen is, amit hűtő nélkül lehetett raktározni: liszt, rizs, UHT-tej, keksz, tészta, olaj, tisztítószerek, ezek mind rekordszintet ütöttek meg.
Tartós hiánycikk kevés volt, de például az emberek hetekig „egymást taposták” az élesztőért vagy a kézfertőtlenítőért, és mivel ezek mindenhol keresettek voltak, nem is volt könnyű beszerezni az utánpótlást a termékekből. A gyártók egyedül azzal tudtak gyorsan reagálni, hogy a vendéglátóiparnak csomagolt, nagyobb kiszerelésű termékeket is át lehetett csoportosítani a bolti forgalomba.
Nem ment viszont semmi, ami inkább impulzustermék volt, vagy friss árunak számított (kakaós csiga, rágó, csoki szelet).
Különösen erős visszaesést szenvedtek el azok a gyártók, akiknek a gasztrokínálatban is kiestek a vevőik (például a kisebb kiszerelésű, félliteres üdítők).
A legtöbb bolt egyes friss pultokat, salátabárokat, grillcsirkés részeket be is zárt, másokat (zöldség-gyümölcs, pékáru) jobban csomagolt, akadt, aki a friss pékárut (masszában) fagyasztottan értékesítette.
Heiszler Gabriella szerint a nagy felvásárlásban is fontos maradt az ár. Vagy azért, mert az ár mindig fontos, vagy azért, mert egyesek máris érzik, hogy nehezebb időszak elé néznek, esetleg csak tartanak a munkanélküliségtől, de az értékesítésben még nőtt is májusban az akciós, illetve az olcsóbb termékek aránya.
A drágulás nem volt jellemző. Hollósi Dávid, a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója elmesélte, hogy például
a liszt ára valamelyest megnőtt, de egy átmeneti ugrás után, az egymással helyettesítő termékként viselkedő csirkemell, illetve sertéscomb a pánikvásárlási roham után korrigált, mert elég gyorsan megérkezett a magyar piacra is a spanyol és a lengyel áru.
A tojásnál is volt ingadozás, de itt egyrészt az ár eleve magas volt, másrészt ahogyan a húsvét „elmaradt”, és a vendéglátás kiesett, nem lehetett erős a keresleti sokk. A magyar egyébként árérzékeny fogyasztó, amit nagyban magyaráz, hogy nálunk a fogyasztók havi költésének a 18 százaléka megy élelmiszerre, összehasonlításképpen ez az Egyesült Államokban csak 5, Lengyelország viszont nálunk is magasabb, 20 százalékos az arány.
Azt mindenki észlelte, hogy az összes online rendelési lehetőség full-kapacitáson pörgött. A hálózatok különböző válaszokat adtak a túlterheltségre, volt, aki csak időszakosan nyitotta meg az időkapukat, más 2-3 héttel előre tudott időpontokat adni, de a házhoz szállítás és a drive in (amikor a bolt ugyan összeállítja a kosarat, de a vevő megy el érte autóval) is teljes kapacitással működött hetekig, most kezdett el normalizálódni a piac.
Mint Heiszler Gabriella elmondta, a kínálat ilyenkor nem tud teljesen rugalmasan reagálni, elsősorban a szállítási jármű beszerzése volt szűk keresztmetszet. A Spar egyébként megpróbálkozott azzal, hogy taxival is szállít, erre azonban végül nem volt kiemelkedő kereslet.
Valószínűleg a legtöbb ember nem evett kevesebbet a home office idején, mint szokott egyébként, mégis összességében a kieső gasztrokeresletet nem pótolta a megnövekedett bolti eladás.
Hogy ennek mi az oka, azt pontosan nem lehet tudni, de talán az az egyébként fenntarthatósági szempontból pozitív hatás érvényesült, hogy amennyiben mindenki otthon eszik, kevesebb az élelmiszerpazarlás, a családok jobban terveznek, mint ahogyan tudnak a vendéglátóhelyek.
Hollósi Dávid szerint bármennyire is felértékelődött rövid távon a lokális gyártás, hosszabb távon a nagy élelmiszergyártók jöhetnek ki jól a legújabb változásokból is. Mint mondta, a
világ élelmiszer-előállítása rendkívül koncentrált. A 14 legtöbb élelmiszert előállító ország (az Egyesült Államok, Kína, India, Brazília és Argentína szerepe a leghangsúlyosabb) annyira kiemelkedik a mezőnyből, hogy a legtöbb fontos alapélelmiszernél a top 5 termelő 65-70 százalékot ad a világtermelésből.
A magyar gazdák valójában a szabványosított termékeknél (kukorica, búza, napraforgó, repce) nem egymással versenyeznek, hiszen egyikük sem termel meghatározó volument, az árakat a világpiac határozza meg.
A koronavírus tapasztalata volt az is, hogy nagyon hirtelen kellett volna alkalmazkodnia az élelmiszeriparnak a megváltozott igényekhez. Sok terméket elkapkodtak, más meg rárohadt a termelőkre. Ám ez nem ilyen egyszerű, ha nagyon megváltozik a világ, eltérő sebességgel tud a fogyasztó, a gazda, a feldolgozó vagy éppen a kereskedő alkalmazkodni.
A fogyasztó 2 hónap alatt átalakítja a szokásait, de egy állattenyésztő esetében a baromfiágazatban 1 év, a sertéstenyésztésben 2 év, a tejmarháknál 3 év kell, hogy valaki egy világpiaci trendnek megfelelően belépjen vagy éppen visszavonuljon a termékből. Amikor sokkszerűen kiesik a kereslet, akkor a gyártók vagy készletre gyárthatnak, vagy abbahagyhatják a termelést, de az európaiak ebben sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint az észak-amerikaiak, vagy a dél-amerikaiak. Nálunk óriási divat volt a just in time, nincsenek hűtőkapacitásaink, a tengerentúli termelők ebben sokkal erősebbek.
Ráadásul az európai gyártóknak amúgy is rossz éve volt, tombol a madárinfluenza, tartós a sertéspestis, aszályos időszak is volt. Ezért Hollósi Dávid szerint az európai termelők továbbra sincsenek könnyű helyzetben, de természetesen egyedi különbségek bőven vannak. Most jobb eséllyel indulnak azok, akiknek vannak hűtőkapacitásaik (aki időt nyer, életet nyer), akinek jobb az alkalmazkodóképessége és diverzifikáltabb a vevőköre.
Nehezebb helyzetbe kerültek azok, akik eleve tőkehiánnyal küszködtek, illetve átmenetileg az is hátrány volt, ha valakinél magas volt az értékesítésben az exporthányad, és eltűnt a piacuk.
Középtávon azért a kérdés összetettebb, hiszen az árfolyamhatás miatt az export fel is értékelődött, ráadásul, ha letisztul a piac, az biztosan előny, ha valakinek a terméke nemzetközileg is versenyképes.
Sajnos azonban a magyar élelmiszeripar továbbra is több ágazatban is csak az alapanyagot, a kevésbé feldolgozott termékeket tudja eladni, ami azért rossz, mert ha a magyar alapanyagokat máshol dolgozzák fel, akkor nemcsak a tejet, a kukoricát és a búzát, de valójában a profitunkat is exportáljuk.
(Borítókép: Pataki Sándor eladó áruval tölti fel a Vela Pékség mozgóboltját, egy teherautót Nyíregyházán a koronavírus-járvány idején 2020. április 2-án. MTI/Balázs Attila )