Index Vakbarát Hírportál

Újságírót akart kicsinálni az eBay

2020. június 16., kedd 09:32

Az eBay hat korábbi alkalmazottját vádolják azzal, hogy egészen durva módszerekkel próbáltak megfélemlíteni egy hírlevél szerkesztőjét. Ezt a massachusettsi ügyészség közleményéből tudhatjuk. 

Nem kellett volna írogatni

Egy Boston mellett élő házaspár online hírlevelet üzemeltetett, amiben az e-kereskedelem fejleményeit tárgyalták – csak éppen nem úgy írtak a cégről, ahogy azt az eBaynél szerették volna. A leírás szerint az eBay felső vezetéséből többen is követték a hírlevelet, többször is anonim kommentekben bocsátkozva vitába annak állításaival. 

Tavaly augusztusban az eBay egy peres ügyéről írt a hírlevél, ami sok lehetett egyes vezetőknek. Pontosabban két felső vezető írásban javasolta, hogy „szedjék le” a hírlevél szerkesztőjét. Erre hat ebayes hírszerzési vagy biztonsági alkalmazott csoportja egy háromlépcsős zaklatási tervet  dolgozott ki. A csoport két magasabb rangú tagja a 32 éves Stephanie Popp, a céges hírszerzés senior menedzsere, illetve az 51 éves Brian Gilbert, a cég biztonsági csapatának különleges műveleti senior menedzsere volt.

Undorító dolgokkal indítottak

Egyebek mellett véres disznómaszkot, tartósított malacembriót, halotti koszorút vagy pornót küldtek a szerkesztő családjának címére, illetve a szomszédaik címére a szerkesztőpár nevével. 

A második fázisban anonim Twitter-fiókokkal támadták a hírlevelet és a szerzőit, azzal is fenyegetve, hogy megkeresik őket személyesen a lakóhelyükön. Ezután az volt a terv, hogy felajánlják a zaklatott házaspárnak, hogy véget érnek a gyötrelmeik, ha ezután jókat írnak az eBayről.

Emellett előkészíttették a harmadik fázist, aminél megfigyelték volna a házaspárt. Gilbert és egy másik biztonsági ember hamis adatokat gyártott arról, hogy ők csak azért figyelik a házaspárt, mert az eBay vezetőit fenyegethették. Emellett nyomkövetőt tettek a házaspár autójára is. Ezt azonban észrevették az érintettek, jelentették a rendőrségen, amely az FBI-jal karöltve felgöngyölítette az egészet.

A hatfős csoport nyomozás közben megpróbált bizonyítékokat megsemmisíteni, illetve hazudtak az eBay szerepéről a történetben. Mindezekért akár tíz évre is leültethetik őket. Az eBayről annyit árult el az ügyészség, hogy a cég együttműködő volt a nyomozás során.

Rovatok