Index Vakbarát Hírportál

Használt gépeket festettek át, és adtak el újként

2020. június 16., kedd 09:28

Olcsón megvett, használt konzervipari gépeket újított fel, és festett át, majd azokat újként adott el öt férfi. Ráadásul minderre európai uniós és magyar állami támogatást is felvettek, és ezzel összesen 671 millió forintnyi kárt okoztak. Az ügyben most emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. 

A bűnszövetség 2011 és 2014 között dolgozott. A módszerrel három különböző támogatást is elnyertek, a pénzt elköltötték.

Az ügyészség letöltendő börtönt kért rájuk. Ha az előkészítő ülésen a vádlottak beismernék bűnösségüket, és nem kérnének a tárgyalást, akkor a bűnszövetséget vezető vádlottat hat év börtönre kellene ítélni, míg a társait arányosan rövidebb időre. Ebben az esetben az eljárást gyorsan be tudják fejezni, nem kell meghallgatni 59 tanút és szakértőt.

Rovatok