Index Vakbarát Hírportál

A kamara is a katás adózás szigorítását követeli

2020. június 17., szerda 06:31

Felülvizsgálná a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának a jelenlegi szabályozását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara annak érdekében, hogy a munkáltatók ne tudjanak katásként alkalmazni valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat.

- mondta Parragh László, az MKIK elnöke a szerdai Magyar Nemzetnek. Parragh szerint - az egyébként régóta a levegőben lógó - módosítás a gazdaság érdekét szolgálná, magukat a katásokat nem érné hátrány. A kata bevezetését Parragh egyébként sikerként értékelte, mondván,

a csekély adminisztráció és az alacsony adóterhek révén növelte a vállalkozási hajlandóságot, megkönnyítette az új vállalkozások elindítását és a különféle ötletek megvalósítását.

Az MKIK reformjavaslatai között szerepel, hogy a katás vállalkozásnak és üzletfelének adatot kell szolgáltatnia abban az esetben, ha egymás közötti ügyleteik egy évben meghaladják a hárommillió forintot. Jelenleg is van ilyen szabály, az értékhatár most egymillió forint.

Az elnök hozzátette: nemcsak az összeget emelnék meg, de kiegészítenék a passzust úgy, hogy a 3 millió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár 40 százalékos) adót kellene leróni, amit nem a katás vállalkozó, hanem az üzletfele lenne köteles befizetni az államkasszába. Szerinte ezzel eltűnne az adóelőny, és megakadályozható lenne, hogy a munkaadók munkaviszony helyett katás vállalkozóként - lényegében színlelt szerződéssel - alkalmazzák dolgozóikat.

A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.

Parragh László azt is elmondta: úgy látják, az adóhivatal birtokában van azoknak az információknak, amelyek alapján célzott és gyakoribb ellenőrzéseket lehetne lefolytatni azoknál a vállalkozóknál, akiknél nagy valószínűséggel felmerül a munkaviszonyok visszaélésszerű átminősítése.

Rovatok