Index Vakbarát Hírportál

Népszava: Megszűnhet a nyugdíjasok támogatott üdültetése a jelenlegi formában

2020. június 19., péntek 06:40

"A hazai szociális üdültetés végét jelzi, hogy a Népszava információi szerint idén összesen 6500 nyugdíjas kap támogatást az üdüléséhez az Erzsébet-program keretében, míg tavaly még majdnem 60 ezer nyertes foglalt kedvezményesen szállást" - írja a lap pénteki cikkében. Hozzáteszik, 2018-ban még 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő használhatta ki a lehetőséget.

A lap emlékeztet, hogy miközben egy éve még a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) határozottan cáfolta, hogy a fenti két körnek megszűnik a szociális üdültetése, az idei költségvetéshez benyújtott salátatörvényből kiderült: "az Erzsébet-utalványok forgalmazása 2019 január elsejétől megszűnt, így az alapítványnak nincs bevétele, ezért megszűnik az a törvényi kötelezettsége is, hogy megszervezze ezeket a programokat" - írják. A '18-as utalványokat tavaly még erre tudták költeni, mostanra viszont eltűnt az elkölthető bevétele az alapítványnak, írják.

"Ezen a csatornán keresztül megszűnik az idősek és fogyatékosok szociális üdültetése, de azt még senki nem mondta ki, hogy az alapítvány felszámolása is induljon el" - ezt Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke erősítette meg a lapnak, aki egy évtizede tagja az alapítvány kuratóriumának.

A fenti információkkal kapcsolatban mi is küldtünk néhány kérdést a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Frissítés: Levelünkre az Erzsébet-program Sajtóiroda a következő választ küldte:

"Az Erzsébet-programban 2019-ben kiírt pályázatokat hatalmas érdeklődés övezte. A pályázók köréből összesen több mint 31 ezren részesülnek üdülési támogatásban, közülük több mint 15 ezren nagycsaládban élők, több mint 10 ezren fogyatékossággal élők és több mint 6 ezren nyugdíjasok. Az Erzsébet-program jelenleg is nagy sikerrel zajlik.

Tart a szállásfoglalás időszaka, és van, aki már pihenését is megkezdte vagy éppen be is fejezte. Idén először a szállásfoglalás a Szallas.hu-val kötött együttműködés keretében zajlik, így a pályázatnyertesek közel 10 ezer szálláshely közül választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet. A legfrissebb adatok szerint eddig a nyertesek fele foglalt, több mint 1300 szálláshelyre.

A koronavírus után új életre kelő hazai turisztikai szektor trendjeinek megfelelően az Erzsébetes-vendégek foglalásainak zöme is júliusra és augusztusra szól, bár a több mint 20.000 eddig lefoglalt vendégéjszakának jelentős része szeptemberben és októberben realizálódik majd."

.

Rovatok