Index Vakbarát Hírportál

Így spórolhatunk százezreket egy régi hitel kiváltásával

2020. június 25., csütörtök 08:06

Fogyasztási kölcsönt még nem lehetett olyan olcsón felvenni, mint manapság. Adja magát a kérdés, hogy az új, 5,9 százalékos konstrukcióval érdemes-e belevágni a korábban felvett hitelek kiváltásába - és ha igen, akkor mely bankoknál van erre lehetőség. A válasz összetettebb annál, mint amilyennek elsőre látszik, ezért a Bank360.hu összefoglalja az adósságrendezéshez szükséges feltételeket, illetve azt, hogy melyik hitelintézetnél mire érdemes odafigyelni, ha kedvezőbbre szeretnénk váltani a korábban felvett hiteleket.

Az 5,9 százalékos THM-mel igényelhető személyi kölcsönök zöme szabadon felhasználható, így akár egy korábban felvett hitel végtörlesztésére is felhasználható - nem mindegy viszont, hogy milyen formában. Az egyik út a klasszikus hitelkiváltó hitel, ebben az esetben a kiváltó hitel igénylésével kell csak foglalkozni, a régi kölcsön lezárását pedig a két bank egymás között intézi el. A másik lehetőség, hogy felvesszük az új hitelt, és mi magunk intézzük el a régi hitel végtörlesztését.

Melyikkel járhatunk jobban?

A célt tekintve nincs számottevő különbség a két megoldás között, hiszen mindkét esetben egy kedvező személyi kölcsön segítségével szabadulhatunk meg a korábban felvett fogyasztási hitelektől, sőt akár egy változó kamatozású lakáshitelt is lezárhatunk. Végeredményként csökkenthetjük a havonta fizetendő törlesztőrészletet, fixálhatjuk a kamatot vagy lerövidíthetjük a futamidőt - attól függ, mi a célunk a hitelkiváltással.

Az, hogy megéri-e belevágni a kiváltásba, két fontos tényezőtől függ:

Ezeket figyelembe véve a Bank360.hu azt vizsgálta példakalkulációjában, hogy mennyit spórolhatunk, ha az 5,9 százalékos személyi kölcsön segítségével végtörlesztünk egy korábban 15 százalékos THM-mel felvett kölcsönt, amelyből még 3 millió forint van hátra. A futamidő még 60 hónap, a régi hitel havi törlesztőrészlete 71 ezer forint. A hitel hátralévő költsége majdnem eléri az 1,3 millió forintot.

Ha ezt a kölcsönt egy jelenleg elérhető kedvező személyi kölcsön segítségével váltjuk ki, év végéig 5,88 százalékos, a teljes futamidőre nézve pedig 7,70 százalékos THM-mel vehetünk fel 3 millió forintot, 60 hónapos futamidőre. A hitelköltség így 604 ezer forintra jönne ki. Ez azt jelenti, hogy a cserével körülbelül 600 ezer forintot spórolhatunk.

A hitelköltség mellett a végtörlesztés díjával is kalkuláljunk a költségeknél: ez jellemzően az előtörlesztett összeg 0,5-1 százaléka, attól függően, hogy egy évnél kevesebb vagy több van még hátra a futamidőből. A példa alapján a végtörlesztés díja 30 000 forint, így minden költséget figyelembe véve a régi hitelünkhöz képest körülbelül 650 ezer forintot spórolhatunk.

Ha kisebb összegű hitelt váltanánk ki, akkor is jó megoldás lehet az 5,9 százalékos személyi kölcsön. Nézzünk meg erre is egy példát! Tegyük fel, hogy hátra van még 500 000 forint tőketartozás és 24 hónap egy 30 százalékos THM-mel felvett áruhitelből. Ha ezt szeretnénk végtörleszteni személyi kölcsön segítségével, akkor van olyan ajánlat, amit december végéig 5,88 százalékos THM-mel igényelhetünk meg, a 24 hónapos futamidőre vetítve pedig 7,14 százalék a hiteldíj mutató. A költségekből még ennél a kis összegnél is faraghatunk, 5 ezer forintos végtörlesztési díjjal számolva körülbelül 130 ezer forintot nyerhetünk a kiváltással.

Kis összegű hitelnél érdemes minél rövidebb futamidőt választani, vagy akár az új hitelt még idén végtörleszteni, hogy elkerüljük a magasabb kamatot.

Hogyan módosul a törlesztés, ha az 5,9 százalékos kölcsönt választom?

A THM-plafon év végéig tart, vagyis a bankok zöme jövőre magasabb kamattal fog számolni, mint most - ezt érdemes figyelembe venni a hitelkiváltásnál. A Bank360.hu kalkulációi szerint egy 60 hónapra felvett 3 millió forintos személyi kölcsönnél ez 3-14 ezer forinttal magasabb törlesztőrészletet jelent.

Nem minden banknál van lehetőség hitelkiváltásra

A THM-plafon alatt a kedvezményes személyi kölcsönnel nem minden esetben van lehetőség a hitelkiváltásra. A Bank360.hu gyűjtése alapján az egyetlen hitelintézet, ahol egyértelműen kizárják a személyi kölcsönöknél a hitelkiváltás lehetőségét, az a Raiffeisen Bank - sem a banknál, sem a máshol felvett kölcsön kiváltására nincs lehetőség az új típusú személyi hitellel. A többi banknál van mód a hitelkiváltásra, de a feltételek eltérőek - ezeket az alábbi táblázat foglalja össze.

A táblázatban a hitelkiváltó hitelek, illetve a kiváltásra is felhasználható személyi kölcsönök szerepelnek. Utóbbi megoldásra több lehetőség van, viszont így szigorúbb jövedelemvizsgálat, a bankok ugyanis azzal számolnak, hogy egyszerre fogjuk törleszteni mindkét hitel törlesztőrészletét. Ez azt jelenti, hogy a jövedelemarányos törlesztési mutató ( JTM) szabályai szerint mindkét törlesztőrészletnek bele kell férnie a jövedelmünkbe, attól függetlenül, hogy a hiteligénylés célja egy korábbi kölcsön végtörlesztése. A klasszikus hitelkiváltó hitelnél már csak az új kölcsön törlesztőrészletével számolnak a bankok.

Nem a személyi kölcsön az egyetlen lehetőség

Ha személyi kölcsönnel nincs lehetőség a hitelkiváltásra, más módok is vannak, hiszen a jelzáloghitelek több típusa is alkalmas erre a célra. Egy szabad felhasználású jelzáloghitel segítségével bármilyen nagyobb összegű kölcsön kiváltható, ezenkívül a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket is érdemes számításba venni, ha lakáshitel kiváltása a cél. Ha nem új hitel igénylése a cél, hanem a törlesztést szeretnénk kiszámíthatóbbá tenni, akkor a kölcsön kamatának a fixálása is szóba jöhet megoldásként.

Összességében több lehetőség is elérhető, ha mindenképpen szabadulnánk a meglévő hiteltől, de mindenképpen számoljunk utána, hogy megéri-e, mielőtt belevágunk az igénylésbe. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az újonnan felvett hitelre nem vehetjük igénybe a moratóriumot, viszont a március 19. előtt felvett hitelekre év végéig bármikor felfüggeszthető a törlesztés.

A cikk az Index és a Bank360 közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Rovatok