Index Vakbarát Hírportál

A magyarok fele nem hallott még az unió nagy klímaprogramjáról

2020. július 1., szerda 15:13

A magyarok több mint fele még egyáltalán nem hallott az Európai Zöld Megállapodásról, az Európai Bizottság nagyszabású klímavédelmi programjáról, amelynek célja az, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemleges legyen – derült ki az IKEA megbízásából készült kutatásból. A válaszadók 25 százalékának ismerősen csengett maga a szó, de nem igazán tudta, hogy miről is szól ez az egész. Mindez azért is érdekes, mert a magyar kormány már fölvette a kommunikációs harcot a megállapodás bizonyos elemeivel szemben, így viszont úgy tűnik, sok szavazójuknak sincs fogalma arról, hogy miért is haragszik most éppen a kormány az EU-ra.

Az Európai Zöld Megállapodás (angolul European Green Deal) az Európai Bizottság 2019 decemberében bemutatott nagyszabású javaslatcsomagja, amely 50 pontban, a gazdaság szinte minden területére lebontva javasol olyan változtatásokat, amelyekkel 2050-re az európai gazdaság karbonsemleges lehet. Ezt a célt pedig törvényi erőre is emelné a bizottság. Az Ursula von der Leyen bizottsági elnök által bemutatott program a gyáripartól a mezőgazdaságon át az energiaszektorig ígéri kizöldíteni az unió gazdaságát, ezt kiegészítve egy komoly kompenzációs programmal, amely kárpótolná azokat az iparágakat és ezektől függő térségeket, amelyek vesztesei lehetnek a zöldítési folyamatnak. 

Viszont, mint az IKEA megbízásából a STEM/MARK piackutató cég által készített felmérésből kiderült, a magyarok több mint 50 százalékának fogalma sincs arról, hogy mi az az Európai Zöld Megállapodás. A felmérés szerint

korcsoportonként eltérő, hogy mennyire ismerik vagy nem ismerik a megállapodást a válaszadók, ebből a szempontból a középkorúak a legkevésbé tájékozottak. 

Ez viszont nem akadályozta eddig meg a kormányt abban, hogy kommunikáljon a megállapodásról, leginkább azt, hogy az mennyire ellentétes a magyar emberek érdekeivel. Legutóbb a megállapodás agrárpolitikával kapcsolatos részei miatt gurult be a magyar kormány, Nagy István agrárminiszter például nemrég azt nyilatkozta, hogy „az Európai Bizottság felelőtlen hozzáállásával veszélyezteti a 2022-es agárkifizetéseket pusztán azért, hogy a Zöld Megállapodásban foglalt teljesíthetetlen környezet- és klímavédelmi előírásokat minél előbb ráerőltesse a gazdákra”. Sajnos, úgy tűnik, nem sokan értették, hogy miről is beszélt. 

Azért a felmérésből az kiderült, hogy a megkérdezetteknek fontos a környezetvédelem, több mint 60 százaléka véli úgy, hogy a magáncégeknek aktív szerepet kell vállalniuk a környezetvédelem és a zöld megújulás népszerűsítésében, valamint a magyarok több mint fele szerint a Covid-19-járvány után a gazdaságot a zöld megállapodás vállalásait figyelembe véve kellene újraépíteni. 

 Vladimír Víšek, az IKEA cseh–magyar–szlovák régió fenntarthatósági vezetője azt mondta, a cég a következő évben kommunikációjának fókuszába a fenntarthatóbb és egészségesebb élet népszerűsítését fogják helyezni, „mert óriási lehetőséget látunk az emberek mozgósításában és bevonásában”.

Készek vagyunk együttműködni üzleti és civil szervezetekkel, hogy megvalósulhasson a Green Deal által vázolt jövőkép

– tette hozzá a cégvezető. 

Rovatok