Index Vakbarát Hírportál

8,5 milliárdot ad a kormány a mezőhegyesi ménesbirtoknak

2020. július 6., hétfő 22:24

A kormány 8,5 milliárd forintot ad a mezőhegyesi ménesbirtoknak, az indoklás szerint többek között a versenyképes, önellátásra képes mezőgazdaság erősítése és megteremtése érdekében. 

A ménesbirtokon 5500 hektár földterületen nemzeti öntözési mintaprogram indul, ezt részben tőkeemeléssel finanszírozzák.

A ménesbirtokért felelős kormánybiztos Lázár János 2018 óta, a birtok megvásárlására 2016-ban adott 2,1 milliárd forintot az állam, a munkát még miniszterként éppen Lázár János és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter koordinálta.

KAPCSOLÓDÓ
Lázár János a biztos,Orbán stábja segíti

Lázár János a biztos,Orbán stábja segíti

Már nem csak dohányzásellenes, de mezőhegyesi biztos is.

Az akkori kormányhatározat szerint a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság megalapításának célja „az állami vagyon megóvása, az állattenyésztés és növénytermesztés egyes ágaihoz kötődő képzési feladatok összehangolt végrehajtása, a történelmi magyar lófajták génállományának megőrzése, a lovasturizmus fejlesztése és a térség foglalkoztatási mutatóinak javítása”.

Emlékezetes volt, amikor tavaly Lázár az Indexnek azt mondta, elgurult a menedzsment gyógyszere, miután kiderült, az általa felügyelt mezőhegyesi ménesbirtokon 800 milliós közbeszerzést írtak ki wellnessközpont, golfpálya és kisvasút tervezésére. Azt mondta, nem tudott a dologról, és kezdeményezi pár vezető felmentését.

Rovatok