Index Vakbarát Hírportál

Úgy néz ki, mintha négyszeres áron fásítanánk

2020. július 7., kedd 13:04

Országfásítási programot hirdetett év végén az Agrárminisztérium, ebben többek közt azt akarták hangsúlyozni, „hogy a kormány sokat fordít környezetvédelemre”. Hogy ez mennyire így van, azt az Átlátszó cikke abszolút alátámasztja, hiszen megnézték, és nemrég 

40 ezer forintos darabáron vettek 12 ezer sorfát. 

Ez kívülről elképesztően drágának tűnik, pláne nagy tételben. Ha az ember bemegy egy faiskolába, akkor 4-15 ezer forintért vehet egy hasonló fát, sok cég összesen 20-25 ezer forintos vásárlás felett ingyen haza is szállítja nekünk a kívánt növényeket.  

Eggyel részletesebben kifejtve: településfásítási programot indított az állam, ennek keretében 2020. június 15-től minden tízezer fő alatti település pályázhatott belterületen ültethető fákra. Településenként 10-30 fát lehetett igényelni, és a 12000 darab fa szinte rögtön gazdára talált, még tíz fő alatti települések is pályáztak. 

Minderre 500 milliót keretösszeget adtak, mellé pedig meghatározottan az állami KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szállította a fákat. Azaz ők 40 ezer forintos átlagos darabáron szállítanak. Ez azért is meglepő, mert még a saját kiskereskedésük is ennél lényegesen olcsóbban kínálja a fákat.

Ha az állam fel akarja pénzelni a KEFAG-ot, annak biztosan nagyon rossz módja, ha irreális áron vásárol tőlük szolgáltatást, mert például kevesebb fát tudnak adott pénzből venni. Ráadásul ilyen esetben a cégnek is eltorzul a tényleges teljesítménye. 

A pályáztatást lebonyolító Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szerint azért lett ennyire drága ez a bevásárlás, mert a fák mellé az állam kapott

Plusz ők is adtak ingyenes kiszállítást is. 

A lap megkérdezte a minisztériumot, hogy minek kellett bevonni az OEE-t is ebbe, de nem válaszoltak nekik. Az OEE egyébként 40 millió forintot kapott a programban nyújtott szervezési segítségéért. További izgalmas részletek a cikkben

Frissítés:

Frissítés

Az Agrárminisztérium szerint teljesen megtévesztő a Településfásítási Programban a települések számára biztosított fásítási csomagot összehasonlítani egyetlen fa faiskolai árával. A 10 ezer fő alatti településeknek szóló program központi elemét kétségtelenül a belterületen elültethető fák jelentik, de a sikeres igénylők nem pusztán fákat, hanem egy komplett csomagot kapnak, ami több, az egyes fák közvetlen árán kívüli tételből áll:

A tárca szerint a Településfásítási Program iránti kimagasló érdeklődés azt bizonyítja, hogy kifejezetten sikeres programról van szó, aminek civil és szakmai szervezetek közösen végzett lebonyolítása a 10 ezer fő alatti települések számára korábban nem létező lehetőséget teremt a belterületek zöldítésére.

Rovatok