Index Vakbarát Hírportál

A pénzt viszi, de még mindig nem került magyar tulajdonba a trieszti kikötő

2020. július 9., csütörtök 12:06

Még nem került Magyarország tulajdonába az a trieszti kikötő, amelyről tavaly jelentette be a kormány, hogy megvásárolja, derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium Népszavának adott válaszából. A tárca tájékoztatása szerint azért nem vehette még Magyarország birtokba a kikötőt, mivel az  „érintett terület és koncessziós jog kapcsán a tulajdonszerzés véglegesítése van folyamatban.”

Amint ez lezárult, akkor kezdhetnek csak bele a terminál és a logisztikai központ építésébe. A kormany.hu-ra feltöltött szerződések szerint havonta 7 millió forintot visz el a kikötő fejlesztésre létrehozott állami cég, ennyibe kerül az ingatlanbérlés, a tanácsadói szerződések és az egyéb költségek. Egyébként már januárban is téma volt, hogy miért csúszik a kikötő átvétele, akkor nem adott egyértelmű választ a minisztérium, azonban egyes források szerint a környezetvédelmi előírások körül folyt a vita.

A Népszava számítása szerint már olyan 31,7 millió eurót, avagy nagyjából 11,2 milliárd forintot költött a kormány a trieszti kikötő fejlesztésre. A kikötőt magát 31 millió euróért vették meg, valamint további 25 millió forintba került a 60 évre szóló koncessziós jog. Tavaly jelentették be, hogy a magyar kormány 131 millió euróért kikötőt építeni az olaszországi Triesztben, bár a szakértők szerint nem sok gazdasági ráció mutatkozik a 131 millió eurós projekt mögött.

A tervek alapján nem lehetetlen, hogy inkább rosszabbul járnak, akik az új magyar kikötőből akarnak majd exportálni, bár vannak, akik látnak rációt a dologban. 

Rovatok