Index Vakbarát Hírportál

Minden létező rekordot megdönt a globális vállalati adósság

2020. július 13., hétfő 11:29 | aznap frissítve

2020 folyamán a világ vállalatai 1 billió, azaz ezer milliárd dollár értékű hitelt vesznek majd fel összesen a koronavírus nyomán járó válság kezelésére - írja a Reuters egy friss tanulmányra hivatkozva. Ezzel a vállalati adósság soha nem látott méreteket ölthet.

A Janus Henderson 900 vállalat vizsgálata alapján fogalmazta meg következtetéseit. Ha bejön a becslés, akkor a tavalyi szintén meredek, 8 százalékos növekedés után idén 12 százalékkal emelkedhet a globális vállalati adósság, és ezzel elérheti a 9,3 billió dolláros szintet. 

Az elemzők megállapították, hogy az idei év első öt hónapjában 384 milliárd dollárra tettek szert a vállalatok a kötvénypiacról. Az utóbbi időben pedig a kockázatos cégek és nagyon hasítanak a pénzpiacokon, rekordot döntött az adósságaikra kötött biztosítékok összege. A Janus Henderson adósságindexében összefésült vállalatoknak már jelen pillanatban is 40 százalékkal magasabb az adóssága, mint 2014-ben, és a hitelösszegek növekedése folyamatosan felülmúlja a profit növekedését. 

A kötvénypiacok akkor kezdtek el szárnyalni, amikor tavasszal, a tőzsdei összeomlást elkerülendő a világ nagy központi bankjai különféle kötvény- és adósságvásárlási programokat jelentettek be. Ezzel első körben sikerült elkerülni a vállalati csődhullámot, és a bizalom helyreállítása révén közpénz helyett piaci forrásokat bevonni a válsághelyzetbeli finanszírozásba, ugyanakkor egy csomó olyan vállalat is megmenekül (és kap nagy összegű hiteleket), amelynek komoly strukturális problémái lehetnek a háttérben, így időzített bombaként ketyeghet tovább.

Rovatok