Index Vakbarát Hírportál

2022-ben kezdhetik el a helikopteralkatrész-gyártást Gyulán

2020. július 17., péntek 12:54

Repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalatot hozott létre az Airbus és Magyarország, az üzem Gyulán épül fel és 2022 közepén kezdi meg az üzemelést, írja az MTI. A vegyesvállalat Airbus Helicopters Hungary Kft néven működik majd, és az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket. A magyar állam 30 százalékos részesedéssel bír a társaságban.

A társaság létrehozásáról Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója, és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezetője írta alá pénteken a dokumentumokat. Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírás előtt azt mondta, hogy a magyar repülőgépipari beruházások zászlóshajóját hozzák létre, amely egyben Békés megye ipari fejlesztésének megindítását is jelenti. Ez az első olyan beruházás, ahol a magyar állam nem csak támogató, de tulajdonosi szerepet is vállal.

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója kifejtette, büszkén vesznek részt a projektben, mert ezzel megindulhat Magyarország légiiparának felvirágoztatása. A gyárban kétezer féle, magas hozzáadott értékű alkatrészt állítanak majd elő, a zöldberuházás részeként létrejövő gyár 25 százalékban fenntartható forrásból származó energiát használ majd.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár azt mondta, hogy ez a beruházás a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program egyik mérföldköve, és az ország innovációs képességének növelését is célozza. Gyulán több mint kétszáz, magasan képzett dolgozónak adnak majd munkát, a termelés felfutása 2022-ben várható.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere pedig arról beszélt, hogy új gazdasági korszak kezdődik a városban azzal, hogy az Airbus világszinten is kiemelkedő ipari technológiát telepít a városba. Ez magasan képzett munkaerőt igényel, így a város népességmegtartó ereje és vonzereje is nőhet.

Rovatok