Különös esetről számolt be egy olvasónk. Amikor jelezte a bankjának, hogy pár havi moratórium után mégis folytatná a hitelei törlesztését, a bank visszamenőlegesen valamennyi elmaradt havi törlesztőjét egyszerre levonta. Bár a kliens – a tiltakozása után - 30 napos határidővel - visszakapja a nem szándékolt törlesztőket, de ezt megelőzendő, érdemes körültekintően eljárni. Banknak is, ügyfélnek is.
Mint az Indexnek az egyik olvasónk elmesélte, alaposan meglepődött, amikor visszalépett a haladékos ügyfelek közül a törlesztők közé. Egy lakáshiteles ügyfélrő van szó, aki a Takarékbanknál bankolt.
Eleinte élt a törlesztési moratóriummal, de aztán, ahogy rájött, hogy mégis tudja fizetni a részleteket, kitöltötte az online banki nyomtatványt, amit el is küldött e-mailben. A következő hónapban azonban a bank nem a rendes, egy havi részletet vonta le a számlájáról, hanem visszamenőleg az összes elmaradt havi részletet, amivel teljesen leürítette olvasónk egyenlegét. Hosszas telefonos ügyintézés során végül annyi derült ki, hogy „ilyen a rendszer”, és a bank megígérte, hogy 30 napon belül visszautalja a tévesen levont havi törlesztőket.
Bár az ügyintéző kedves volt, de az egész eljárás mérhetetlenül felháborított, én ugyan tudok pénzt szerezni a megélhetésemre, de mi van azokkal, akik nem?”
- írta ügyfelünk.
Természetesen megkérdeztük az esetről a Takarékbankot, és mivel a panaszosnak azt mondták az ügyintézők, hogy ilyen eset más bankoknál is előfordul, találomra még több lakossági banknál is feltettük ugyanazokat a kérdéseket.
A Takarékbank komolyan vette a kérdés kivizsgálását, gyorsan és igen részletesen válaszolták meg kérdéseinket.
Mint a bank írta, a Takarékbank is haladéktalanul gondoskodott a hitelekkel kapcsolatos március 18-i, rendkívüli kormányrendelet végrehajtásáról. Ennek megfelelően azonnali hatállyal, 2020. március 19-étől -a törlesztésre megjelölt számlákról – leállította a hitelek törlesztéseinek beszedését.
A főszabály szerint nyilatkozat alapján akkor léphetnek ki az ügyfelek a moratóriumból, ha a törlesztőrészlet levonása a szerződés alapján a bank által kezdeményezett beszedéssel történik.
Mivel a rendelet hatályba lépését követően rövid időn belül a legtöbb hitelintézetnél lehetősége volt az ügyfeleknek a moratórium mellőzésére vonatkozó nyilatkozatot tenni, így ezekben az esetekben a beszedések visszakapcsolása biztosította a törlesztés folytatását. Ha gyorsan nyilatkozott az ügyfél, akkor semmi nem változott, nem volt olyan törlesztőrészlete, amit nem fizetett meg a moratórium miatt.
Az idő haladtával azonban a később kilépő ügyfelek esetén elképzelhető, hogy vannak olyan rendszeradottságok, amelyek a beszedés visszakapcsolását követően esedékessé teszik az elmaradt törlesztőrészleteket is,"
- írta a bank.
Ilyen módon gyakorlatilag az ügyfél ki tudja egyenlíteni bármikor a moratórium alatt felhalmozott törlesztőrészleteket. Természetesen arra is lehetősége van az ügyfélnek, hogy a jövőre vonatkozóan kilépjen a moratóriumból.
Ahogy a bank jelezte számunkra, a kulcs minden esetben a megfelelő kommunikáció. Fontos, hogy az ügyfél szándéka egyértelműen kiderüljön és a bank ezt megfelelően kezelje le.
Amennyiben valamilyen adminisztrációs okból, vagy félreértés okán mégsem az ügyfél szándékának megfelelően történnek a beállítások és ezt az ügyfél a hitelintézet tudomására hozza, természetesen haladéktalanul gondoskodunk a félreértés tisztázásáról és az ügyfél szándékának megfelelő beállításról.”
Vagyis, ha immár a saját szavainkkal lefordítjuk az eset tanulságát, meg kell próbálni határozottan közölni a pontos szándékainkat a bankkal, de ha valami nem úgy történt, ahogy szerettük volna, érdemes jelezni a banknak, amely hajlandó azonnal korrigálni a helyzetet.
Szükség esetén az ügyfelek kérésének megfelelő pénzügyi korrekciót is el kell végezni minden ilyen esetben.
- írta a bank.
A fentiek összefoglalva azt jelentik, hogy amennyiben az ügyfél a hiteltörlesztését a banknál vezetett bankszámlájához kapcsolódó rendszeres átutalási megbízás formájában teljesíti, és e megbízását nem vonta vissza, úgy a bank ezen eredeti megbízást, mint ráutaló magatartása alapján minden hónapban teljesíti.
Ebben az esetben, a ráutaló magatartást követően, csak az adott hónaptól kezdődően kerülnek törlesztésre a hiteltartozás részletei (a korábban nem teljesített részletek a moratórium lejártát követően válnak esedékessé a meghosszabbított futamidőben).
Amennyiben a havi törlesztőrészletek kiegyenlítése a bank részére a szerződésben, vagy felhatalmazó levélben megadott, úgynevezett (csoportos) beszedési megbízással történt – az ügyfél ki szeretne lépni a moratóriumból és erről nyilatkozott – a bank – a rendeletben foglaltaknak megfelelően - az eddig felhalmozott tartozással együtt szedi be az adott havi hiteltartozásának részletét, majd folytatja az aktuális hiteltartozás részleteinek lehívását.
Ha ezt nem szeretné az ügyfél, a törlesztést teljesítheti eseti, vagy állandó utalással is, ilyenkor az adott tranzakciót az ügyfél kezdeményezi és nem a bank szedi be a törlesztőrészletet.
Az általunk megkérdezett további három bank azt jelezte, hogy konkrétan ilyen esetük nem volt, vagyis nem akadt olyan ügyfél, aki azt jelezte volna, hogy szándékai ellenére több havi törlesztőt vont le a bank.
Annyiban azonban empatikusak voltak a versenytársak, hogy számunkra is jelezték,
a moratórium és a moratóriumból való kilépés beállítása minden banknál nagyon komoly informatikai fejlesztések végrehajtását tette szükségessé, méghozzá rendkívül rövid idő alatt, így sajnos bárhol előfordulhatnak fennakadások."
A törlesztések visszaállításának gyakorlatáról általánosságban nehéz beszélni, mert az bakonként eltérő, de az alkalmazott gyakorlatot talán jól jelzi a következő eljárás.
(Borítókép: Egy ügyfél intézi banki ügyeit egy Váci utcai fiókban Budapesten. Fotó: Marjai János / MTI)