Index Vakbarát Hírportál

Tovább csökkentette az alapkamatot az MNB

2020. július 21., kedd 14:17

Keddi ülésén tovább csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A testület ezúttal 15 bázisponttal 0,60 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. 

A Matolcsy György vezette jegybank négy évig nem változtatott a kamatkörnyezeten, még akkor sem, amikor a forint árfolyama történelmi mélypontra zuhant az év elején. A júniusi ülésén aztán a Monetáris Tanács aztán a piaci elemzőket is meglepve 15 százalékpontos kamatcsökkentést jelentett be, akkor a négy évig tartott 0,9 százalékról 0,75 százalékra csökkent az alapkamat. 

Az alapkamat már a 0,9 százalékos szinten is alacsonynak számított a környező országokhoz képest, úgy tűnt, hogy Magyarországon már nem lehet hová csökkenteni a kamatszinten a koronavírus-járvány és ezzel járó válság idején. 

A mostani enyhítésre már számítottak az elemzők, Virág Barnabás, az MNB nemrég kinevezett alelnöke ugyanis az előző kamatcsökkentés után néhány nappal azt mondta, hogy a júliusi kamatdöntő ülésen ő maga fog újabb 15 bázispontos kamatcsökkentést javasolni, de hozzátette "nem opció és nem lehetőség ezen szint alá menni".

Az alapkamat 0,60 százalékos szintje fenntartható módon támogatja az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását 

- írta a döntés után kiadott indoklásában az MNB. Arról is döntött a jegybank, hogy 15 év feletti futamidejű állampapír-vásárlásba kezd.

A közlemény szerint a jelenlegi, gyorsan változó környezetben kiemelten fontos, hogy a rövid oldali hozamok biztonságos távolságban maradjanak a nullaközeli tartománytól. A tanács folyamatosan értékeli a beérkező adatokat és az inflációs kilátások változását. "A növekedési kilátások tartós romlása esetén a jegybank a beruházásokat legközvetlenebb módon támogató célzott eszközein, a Növekedési hitelprogram Hajrá!-n és a Növekedési kötvényprogramon keresztül biztosítja a szükséges további gazdaságösztönzést."

A kamatdötés után enyhén erősödött a forint árfolyama. Pillanatokkal a kamatdöntés bejelentése előtt az eurót 350,74 forinton jegyezték, fél órával később, 14.30 órakor pedig 350,62 forinton. A svájci frank 326,66 forintról 326,53 forintra, a dollár pedig 306,75 forintról 306,25 forintra gyengült. 

Az MNB indoklásának közlése után viszont kissé visszagyengült a forint árfolyama, az euró az 351,51 forintra emelkedett, a forint azonban így is erősebb maradt reggeli, 352 forint feletti árfolyamánál.

Rovatok