Index Vakbarát Hírportál

A külügy szerint azért költöttek sokat lélegeztetőgépekre, mert sokat kellett rendelni belőlük

2020. augusztus 4., kedd 22:24

Bangóné Borbély Ildikó július 20-án kérdezte meg írásban Szijjártó Péter külügyminisztert arról, hogy milyen típusú és mekkora mennyiségű lélegeztetőgépet vásárolt a kormány az arra elköltött 300 milliárd forintból, amelyet még Menczer Tamás említett egy korábbi nyilatkozatában.

Bangóné azt írta: 

Kérem továbbá Miniszter Úr szíves tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy ezeket a 300 milliárd forintért beszerzett gépeket hol tárolják annak érdekében, hogy az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 98. § (1) bekezdésben foglalt jogommal élve saját magam és képviselőtársaim ezeket a gépeket saját szemünkkel is megtekinthessük.

Erre augusztus 4-én érkezett válasz Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárától. 

Eszerint: 

Az árral kapcsolatban tájékoztatom Tisztelt Képviselő Asszonyt, hogy ebben az esetben szokatlan, de logikus módon a mennyiség nem árcsökkentő, hanem árnövelő hatással bírt. Ez egészen egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy ha valaki többet akart venni, akkor többet kellett fizetnie.

Menczer Tamás külügyi államtitkár június 25-én azt mondta, a Külügyminisztérium száz százalékkal túlteljesítette a lélegeztetőgép-beszerzést, a lélegeztetőgépekért folyó óriási verseny miatt. Nem volt biztos, hogy minden megérkezik, amit rendelnek, ezért több mint 16 ezret rendeltek, hogy 10 ezer biztosan megérkezzen. Az államtitkár szerint a megrendelt gépek 300 milliárd forintba kerültek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanazon a napon a Kormányinfón mondta el, hogy a feleslegessé váló lélegeztetőkészülékeket könnyen el lehet majd adni, de az államnak nem célja, hogy nyerészkedjen rajtuk, és mivel közpénzről van szó, nyilvánosságra fogják hozni az erről szóló elszámolást.

Szijjártó Péter tíz nappal ezelőtt azt mondta, Magyarország tízezer lélegeztetőgépet szerzett be Kínából, Orbán Viktor pedig úgy kalkulált korábban, hogy a legrosszabb pandémiás forgatókönyv szerint is legfeljebb 8 ezer lélegeztetőgépre lesz szükség.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, a járvány elleni védekezési alapba 633 milliárd forintot raktak, ebből eddig 480 milliárdot használtak fel. Ebbe beletartoznak az egészségügyi beszerzések, a maszkok, a védőfelszerelések és a lélegeztetőgépek, illetve a kiskunhalasi járványkórház felépítésének összege. Az ismert adatok szerint így a felhasznált 480 milliárdból 300 milliárdot csak lélegeztetőgépekre költött az állam.

(hvg.hu)

Rovatok