Index Vakbarát Hírportál

Raktárakba, irodákba, sőt, akár magánlakásokba is bemehet a fogyasztóvédelem

2020. augusztus 22., szombat 09:10

A teljes ellátási láncra, a korábbi egy helyett annak öt szintjére terjeszti ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása, írja a szombati közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közlemény szerint a fogyasztóvédelem szakemberei 

a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárakba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak.

 A fogyasztóvédelem ellenőrei eddig csak olyan helyre léphettek be, ahol végfogyasztó vásárolt vagy szolgáltatást használt, most viszont a háttérfolyamatokba is betekinthetnek, iratokat vizsgálhatnak, mintát vehetnek.

Ezzel próbálnak olyan visszaéléseket megakadályozni, mint például amikor a honlapok azzal sürgetik a vásárlókat, hogy egy-egy termékből már csak kevés van raktáron, a hatóság ilyenkor ugyanis megbizonyosodhat a készletről személyesen, nem pedig a cég nyilatkozatán keresztül. Olyan visszaéléseknek is szeretnék elébe menni, mint amikor a nagykereskedő a külföldről importált árú csomagolására ráragasztotta a magyar termék matricát.

Az új rendelkezések szerint a hatósági szakemberek kiemelten súlyos közérdekből, például ha a fogyasztók egészségének, anyagi érdekeinek védelme indokolja, az ügyészség előzetes engedélyével, szigorú garanciális kötöttségek mellett

akár magánlakásba is beléphetnek.

A döntés augusztus 22-én lép hatályba.

Rovatok