Index Vakbarát Hírportál

Tállai: Az online számlázásnak köszönhetően az adóbevételek válság idején is befolynak

2020. augusztus 22., szombat 11:56 | aznap frissítve

Nyolcvanmillió számla adatait küldték be a vállalkozások az adóhivatalhoz 2018 nyara óta az online számla rendszerében. A hatóság ennek köszönhetően olyan adatvagyonnal rendelkezik, amelyből azonnal szinte teljes kép rajzolható fel a magyar gazdaság állapotáról, mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az online számla rendszeréhez majdnem 900 ezer cég csatlakozott, a rendszer fejlesztése pedig idén nyáron újabb szakaszához érkezett. Eddig azoknak a számláknak az információit kellett gyorsan eljuttatni a hivatalhoz, amelyeknél az áfa összege meghaladta a 100 ezer forintot, július elsejével azonban eltörölték az értékhatárt, vagyis már minden számla adatait el kell küldeni a hatósághoz. Szeptember végéig nem kell szankcióra számítani, ha egy cég kisebb ügyleteknél nem teljesíti maradéktalanul az előírásokat, mondta Tállai. 

Tállai szerint éppen a járványidőszak mutatott rá arra, hogy a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta. A 2008-2009-es krízis alatt becslések szerint a forgalmi adó negyede csalás vagy más ok miatt - nem érkezett meg az államkasszába. Tállai szerint ez is közrejátszott abban, hogy a Gyurcsány-kormányok folyamatos adóemelései ellenére sem jutott elég bevételhez a kincstár, és lényegében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitele mentette meg az országot a csődtől, amihez legnagyobb részt az akkori baloldali kormány "vétkes magatartása" vezetett. "A feketegazdaság letörésére csupán arra futotta tőlük, hogy számlalottót indítottak, az adóhivatal meg jobb híján adófizetést népszerűsítő babát készíttetett" - mondta az interjúban.

Tállai András szerint a koronavírus-járvány gazdasági károkozása semmivel sem kisebb a 2008-as hitelválságénál. "A különbség az, hogy Magyarország gazdasága stabil, egyik fő hitelezője a magyar lakosság, az állami bevételek válság idején is befolynak" - mondta. Utóbbiban hatalmas szerepe van az online pénztárgépeknek, a közúti elektronikus áruellenőrzésnek és legújabban az online számlázás rendszerbe állításának.

Az államtitkár a legfrissebb uniós becslésre hivatkozva közölte, manapság száz áfaforintból mindössze kilenc nem érkezik meg az államkasszába. Nem kis részben ez a mozzanat tette lehetővé, hogy a kormány a "vírusválság" idején is adócsökkentéseket vezetett be, és nem szorult hatalmas külföldi hitelekre. "A krízis mutatta meg igazán, hogy az elmúlt tíz évben visszaszereztük pénzügyi szuverenitásunkat", amihez elengedhetetlen volt a feketegazdaság letörése, az abból származó tíz- és százmilliárdos állami pluszbevétel - összegzett Tállai András. Az államtitkár külön megemlítette, hogy ezután is folytatódik az adócsökkentés politikája.  

Rovatok