Index Vakbarát Hírportál

Drága lett az iskolatáska, sokan záloghitelből indítják el az iskola felé a gyereket

2020. szeptember 1., kedd 06:51 | aznap frissítve

Egy háromgyerekes családnál akár 120 ezer forintot is felemészthet az tanévkezdés, ráadásul a koronavírus miatt munkájukat elvesztők mostanra felélték korábbi megtakarításaikat.

Egy átlagos, kétgyermekes család összesen 40-80 000 forintot költ a beiskolázásra, de az első osztályt kezdőknek még az otthoni irodabútorok vagy a digitális oktatás esetleges visszatérése miatt a számítástechnikai eszközök megvásárlása további, jelentősebb kiadást jelenthet. 

Ez derül ki a  Pulzus Kutató  által készített felmérésből, amelyből az is látszik, hogy igazán a vidékiéknek teremt ez nehéz helyzetet, mert az itteni családoknak a bevételeik nagyobb része mehet el a tanévkezdésre. A felmérést megrendelő BÁV zálogügyfeleinek 13 százaléka már augusztus első felében a tanévkezdés költségeinek fedezésére vett igénybe kölcsönt.

Zálogból suliba

– A  Pulzus kutatással párhuzamosan, a fiókjainkban augusztus elején végzett országos, 1500 fős kutatásunkon az ügyfelek 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az iskolakezdés költségeinek fedezésére vesz fel zálogkölcsönt. Az igazi rohamra csak a hónap végén számítunk, hiszen sok család augusztus utolsó hetére hagyja a készülődést – árulja el  Dandé Imre, a BÁV Zálog igazgatója az általuk megrendelt felmérés eredményeit elemezve. A reprezentatív kutatás szerint a költségek egy kétgyermekes család esetében összesen 40-80 000 forintot, azaz a háztartás bevételeinek 20-30 százalékát teszik ki. Egy háromgyerekes családnál ez elérheti a 120 000 forintot, ami a családi keret 40 százalékát viheti el. A megkérdezettek 18 százaléka ennél többet, gyermekenként 40-60 000 forintot, 5 százaléka pedig 60-80 000 forint közötti összeget költ. Az iskolakezdés jobban megterheli a vidékieket, akik az alacsonyabb jövedelmek miatt a bevételeik nagyobb részét fordítják ilyenkor az iskolásokra.

Az árak emelkedése is nehezíti a tanévkezdést. A kutatás szerint legtöbbet az általános iskolát kezdő gyermekekre költenek, hiszen nekik még az íróasztalt, megfelelő széket, asztali lámpát is be kell szerezni, ez a legjelentősebb tétel, amely akár 100 000 forinttal is megterhelheti a családi kasszát. Extra kiadást jelenthet egy, a digitális oktatás esetleges visszatérése miatt elengedhetetlenné vált számítógép beszerzése is.

A vírus tovább nehezít

A pénzügyi tervezést idén jelentősen megnehezíti a járványhelyzet okozta gazdasági visszaesés. A családi megtakarításokat erősen megnyirbálta, sőt a többségnél ki is merítette a karantén-időszak. Ezt a helyzetet tovább nehezíti, ha az egyik szülő elveszítette a munkáját (11%), vagy csökkentették a munkaidejét (10%), a kutatás szerint jelenleg a szülök fele (55%) dolgozik csak teljes munkaidőben.

A bevételek csökkenése és a költségek emelkedése miatt nem meglepő, hogy a gyermekes családok 56 százaléka szerint most nehezebb előteremteni az iskolakezdés költségeit, mint tavaly volt. A megkérdezettek 9 százaléka kölcsön segítségével fedezi a kiadásokat, ebből 7 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik a korábbi  évekkel ellentétben, idén nem tudják önerőből megoldani a beiskolázást.

Borítókép: MTI/Mohai Balázs

Rovatok