Index Vakbarát Hírportál

Betlizett a Mol a tőzsdén

2020. szeptember 8., kedd 17:58

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,27 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel 35 037,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 59 forinttal, 3,46 százalékkal 1644 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a Mol gyengülését az olaj árának világszintű csökkenése okozhatta. A visszaesés nem egyedülálló, más olajtársaságok árfolyama is csökkent emiatt – írja az MTI. Ugyanakkor a BÉT viszonylag jól teljesített, hiszen az európai részvénypiacok napközben jelentős visszaeséseket könyvelhettek el.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,48 százalékkal 10 290 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 359 forintra nőtt, forgalma 108,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,68 százalékkal 7350 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3417,52 ponton zárt kedden, ez 13,13 pontos, 0,38 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Rovatok