Index Vakbarát Hírportál

Veszélyesek az Amazon saját márkás elektronikai termékei

2020. szeptember 11., péntek 22:51

Több tucatnyi Amazon termékről érkeztek bejelentések a CNN értesülései szerint, miszerint nem csak minőségileg hagynak kívánnivalót maguk után, hanem kifejezetten veszélyesek. Az érintett termékek az AmazonBasics márkához tartoznak, amely olcsón kínál háztartási elektronikai árucikkeket, használati tárgyakat és irodai eszközöket.

2016 óta legkevesebb 1500 bejelentés érkezett több mint 70 termékre vonatkozóan az Amazon honlapjára, valamint a szabályozó hatóságokhoz. Eszközök robbantak fel, kaptak lángra vagy okoztak elektromos károkat egyéb eszközökben.

A CNN az egyik hozzájuk beküldött terméket, egy mikrohullámú sütőt, ami egy olvasójuk szerint „füstölt bekapcsoláskor”, átküldték tesztelésre a Maryland-i egyetem műszaki karának laboratóriumába. Amint a kutatók bekapcsolták a terméket, rögtön szikrázni és füstölni kezdett, pontosan úgy, mintha bekapcsolás közben fémtárgyat helyeztek volna el benne.

Rovatok