Index Vakbarát Hírportál

Ikarus-rajongók, ide!

2020. szeptember 14., hétfő 11:35

Szeretettel köszöntjük az Ikarus-nap alkalmából” – hirdette az a kétnyelvű molinó, amely a hétvégi rendezvény látogatóit fogadta. Az egykori Ikarus szerelőüzemét és a vele szemközt álló művelődési házat egy kalap alatt vásárolta fel egy éve új, kínai tulajdonosa.

Az első és legfontosabb célkitűzés akkor a biztonságos működés helyreállítása volt. Emiatt először korszerűsítettük az elektromos hálózatot, mivel több berendezés már 55 éve volt használatban. 

Köszöntőbeszédében Zhan Li Hong, a Hungary Ouqiao Industrial Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, egyelőre nincs túl sok látványos változás a gyártelepen, de az  Ikarus Ipari Park Központ névre keresztelt új cégnek már van fejlesztési koncepciója és látványterve is. 

A végső cél egy high-tech létesítmény létrehozása, ahol már a 21. századi környezetbarát technológiák kaphatnak szerepet. A terület fejlesztésével párhuzamosan várják az odatelepülni szándékozó más kínai vállalkozásokat is.

Arról is most lehetett először hallani, hogy találtak a kerületben egy elfeledett Ikarus 55 típusú farmotorost, amelyet szeretnének a volt ikarusos dolgozókkal közösen felújítani.

A koronavírus-járvány miatt a kerület költségvetése nincs rózsás helyzetben  mondhatni, csehül állunk , de eltökéltek vagyunk abban, hogy felújítsuk ezt az autóbuszt. Ehhez először is meg kell vásárolnunk, erre próbálunk forrást találni. 

Ezt Kovács Péter, Mátyásföld polgármestere mondta a résztvevőknek. De addig is, amíg a régi járművet újjá varázsolják, a kipofozott egykori művelődési házban lehet nosztalgiázni az Ikarus hajdani dicsőségén.

A felújított épület falai között ugyanis kiállítás nyílt, és bár ez csak szombatonként lesz látogatható, ez még mindig több, mint ahányszor a legendás autóbuszgyár máig futó darabjai összesereglenek, ami itt, a XVI. kerületben évente egyszer történik meg. 

Érdekesség, hogy a rendezvényre kilátogatók most egy olyan típussal is találkozhattak, amely Angliából tért haza negyedszázados külföldi kiküldetése után. A jobbkormányos Ikarus 480.93C előzőleg Bristol és Nailsea között közlekedett a North Somerset Coaches flottájában. 

Ikarus buszok felvonulása

Nagy-Britanniánál persze jóval távolabbra is eljutottak a hazai buszok: Dél-Amerikában, Afrikában és a Távol-Keleten, azon belül Kínában is sokáig futottak. És így lesz kerek a történet. Bár az Ikarus-gyár 2007-ben bezárt, a kínaiak legutóbb tavaly mutattak be egy olyan új buszt, amelynek az összeszerelése idehaza folyna, méghozzá Ikarus márkanév alatt. 

A kiállításon kezünkbe került az Ikarus korabeli lapja, amely szerint 1996-ban magyar delegáció járt Kínában, hogy arról tárgyaljon, hogyan lehetne megoldani az Ikarus 386 típusú autóbuszok ottani összeszerelését. Most fordult a kocka, ez pedig talán ez esély lehet az Ikarus feltámasztására.

Rovatok