Index Vakbarát Hírportál

A bürokrácia miatt lehetetlennek tűnik lépést tartani a vírus terjedésével

2020. szeptember 24., csütörtök 23:37

A tesztelési kapacitás közel van a plafonhoz, de nem emiatt tűnik kaotikusnak a rendszer. A bürokrácia nem könnyíti meg a hatékony munkát, simán összejön az egyhetes átfutás. És akkor még nem került porszem a gépezetbe.

Kis híján veszélybe került egy sportrendezvény még szeptember elején, mert az esemény fő szervezőjéről kiderült, hogy koronavírussal fertőzött személy kontaktja. Az mentette meg a helyzetet, hogy elkallódtak az iratok és jelentések, így a spori csak a verseny után kapta meg az értesítést arról, hogy neki egy hat nappal korábbi döntés következtében karanténba kell vonulnia.

Ha nincs a malőr, szervezkedhetett volna otthonról.

Végtelenségig lehetne folytatni a sort a budai háziorvosi rendelőn át, ahová napi száz hívás fut be koronavírus-gyanú tárgyában egészen addig a családig, ahol a pozitív tesztet produkáló családtag fellelése után meglehetősen nehézkesre sikeredett a kontaktszemélyek tesztelése. A kutatás még csak-csak sikerült, lévén egy háztartásban élnek, ám a két családtaghoz két külön mentő érkezett ki elvégezni a vizsgálatot. A család egyik tagja részletesen beszámolt lapunknak arról, hogy majd tíz napig tartott, mire kiérkezett a mentő a vizsgálat elvégzéséhez, az elsőként beazonosított fertőzött pedig már rég túl volt minden tüneten, mire beindult a gépezet.

A beszámoló szerint a szervezetlenség egyik oka az, hogy

a mentőszolgálatnál a háziorvosok által beküldött és kinyomtatott vizsgálatkérő lapokat használják csak, elektronikusan nem rögzítik és összesítik a megrendeléseket, így hiába jelzi az ember a telefonban, hogy több vizsgálatot is el tudnának végezni egyszerre, a papírok nem találkoznak – talán majd az irattárban.

Tesztkapacitás

A panaszokból, esetleírásokból az derül ki, hogy egyelőre nem a tesztelési kapacitás jelenti a problémát a rendszerben. Azt ugyanis elvileg folyamatosan növelik. Összesen több mint 12 ezer tesztet végeznek naponta az állami laborok – ez szerepel a központi nyilvántartásban –, ennek kicsivel kevesebb, mint fele tehát az, amelyet a mentők végeznek el. A többit a kórházak és más intézmények csinálják. 

Az OMSZ saját bevallása szerint állja a sarat. Egyelőre több mint 80 saját csapat és 60 betegszállítók által kiadott egység végzi a mintavételt. Ez a lehetőségeknek nagyjából a teteje, érdemben már nem lehet sokkal több autót és személyzetet tesztelésre állítani – hiszen egyszerűen van más feladat is, amit el kell látni. A gárda napi 3-4 ezer tesztet el tudott végezni naponta úgy, hogy közben az OMSZ 24 órán belüli kiérkezésről számolt be. Ez aztán vagy összejött vagy nem. Mára azonban ez az időtartam is kitolódott, már 24-48 óra az az idősáv, amire a kiérkezést ígérik, ezt vagy tudják tartani vagy nem. 

Mint azt az indexnek Győrfi Pál szóvivő elmondta,

a járványügyi mintavétel nem sürgősségi beavatkozás, hiszen a beteg ellátása és gyógyítása a panaszok, a tünetek, az aktuális egészségi állapot alapján megtörténik.

A mentők és betegszállítók mellett 27 statikus mintavételi pont is van az országban, e mellé pedig további 17 ilyen pontot állítanak fel. Ha a mentő nem tud kimenni a pácienshez, ezekre a pontokra is irányíthatja a háziorvos a tesztelendőket. Ezek nem nyitott helyszínek, azaz nem lehet csak úgy besétálni és kérni a tesztet, ide ugyanúgy irányítják az embereket, a kontaktszemélyeket. (Ezeken ugyanúgy ingyenes a teszt, mintha kijönne a mentő.)

Ha összeadjuk a számokat, az derül ki, hogy a 3-4 ezer mentős kiszállás mellett jelentős kapacitás juthat a mintavételi pontokra, összesen becsléseink szerint napi több mint tízezer, vagyis elvben a tesztkapacitás jócskán meghaladhatná a napi 15 sőt akár a 20 ezer tesztet. Ehhez képest folyamatos és egyre általánosabb a csúszás, az elveszett adatlap, a dupla kiszállás.

Adminisztráció

A fő problémát sokkal inkább az adminisztráció jelentheti. Az elveszett adatlapok, a hibák arra engednek következtetni, hogy a rendszer nem egységes, nem automatikus, nem működik megbízhatóan. A szeptember 21-től aktualizált eljárásrend szerint két nap áll rendelkezésre, mire egy tünet észlelésétől el kell jutni addig, hogy az eset nyilván van tartva - lehet, hogy összejön hamarabb is, de ez az előírt ügyintézési határidő.

A háziorvos ugyanis 24 órán belül köteles jelenteni az eseteket. A Nemzeti Népegészségügyi Központ rendszerében megjelenő jelentés alapján további 24 órán belül fog egy kormánytisztviselő úgynevezett betegségesetet létrehozni. Ekkor lesz látható, hogy van tennivaló. Ez tehát két nap. Attól függően megy tovább a történet, hogy milyenek az esetek: már pozitív teszttel kerültek be a rendszerbe vagy még csak gyanús esetként, illetve vélelmezhetően fertőzöttként.

Utóbbi esetekben szükséges a tesztelés elrendelése.  Ezt a háziorvos az OMSZ-től kéri, illetve a hatóság is elrendelheti, ha kontaktutatást tart, bár ez a gyakorlat szerint nem szokás, ezért a háziorvos kérheti a hozzátartozó tesztelését is. Amikor az OMSZ megkapja a tesztelendők névsorát, onnantól tudják vállalni a mentők a 24-48 órás kiszállást. Vagyis elválik a két lista és a két nyilvántartás, és ki tudja, hogy mikor ér újra össze.

És csak ezt követően kerül szóba, hogy a mentők nyomtatott

Nem küldhet karanténba a háziorvos

A meglehetősen nehézkes szövegezésű eljárásrendből azt lehetett kiolvasni, hogy az úgynevezett gyanús eseteket - ahol van tünet, de nincs szoros kontakt sem egyéb, óvintézkedésre okot adó körülmény - a háziorvos karanténba küldheti. Mint azt az Operatív Törzs az indexszel közölte, erről szó sincs. Nem változott az eljárás, vagyis a háziorvosnak ugyanúgy kell eljárnia, mint eddig. Annyi módosult, hogy a gyanús eseteknél indokolt a teszt kérése, a többinél pedig kötelező. Bármelyik esetről is legyen szó, az érintetteket el kell különíteni - praktikusan haza kell őket küldeni. Szinte bizonyos, hogy nem fogják vállalni a háziorvosok azt a kockázatot, hogy gyanúsnak ítélnek egy esetet, mégsem kérnek számára tesztet. Hatósági karantént kizárólag a járványügyi hatóság rendelhet el pozitív teszteredmény után, illetve külföldi útról hazatérők esetében.

papíron kapják meg a listát, s azon a listán hányszor szerepel ugyanaz a cím vagy utca. Lutri tehát, mikorra érnek ki a tesztelendőhöz. És csak ezt követően kerül szóba, hogy mennyi idő alatt lehet a tesztet kiértékelni a laborban, és az eredményt mikor közlik az érintettekkel és a hatósággal. Így jöhet össze a több mint egyhetes ügyintézés mindenféle fennakadás nélkül. 

Rovatok