Virág Barnabás jegybanki alelnök szerint óriási lökést adhat Magyarország gazdaságának a kormányzati beruházások felpörgetése, az állami újlakás-építési programok megerősítése és a célzott adócsökkentések.
A dinamikus helyreállás eléréséhez a magyar gazdaságpolitikának legalább kilenc területen kell a helyes egyensúlyokat megtalálnia
– nyilatkozta az alelnök az MTI-nek, aki azt is hangsúlyozta, hogy több fronton kell egyszerre helytállni. Kezelni kell a járvány első hullámának késleltetve megjelenő munkaerőpiaci hatásait, valamint előre fel kell készülni a második hullám következményeire is.
Az alelnök nem tart attól, hogy a tavaszihoz hasonló, teljes gazdasági leállással kell számolni, ugyanakkor a kilábalás elhúzódása a vállalatok üzleti tervének átszervezését okozza majd. Sok cég a járvány első hullámában felélte a tartalékait, így most akár erőteljesebb alkalmazkodásra is kényszerülhet – fogalmazott a szakember. Szerinte a sikeres járványkezeléshez a költségvetési, a monetáris és a versenyképességet javító strukturális politika összehangolt lépéseire lesz szükség.
A vírus elleni hatásos oltóanyag kifejlesztéséig az óvatosság határozza majd meg a gazdasági szereplők viselkedését. A vállalatok az elkövetkezendő időszakban visszatartják a beruházásokat, miközben a családok is a megtakarítást tartják szem előtt. Ezért fontosnak tartja, hogy a magánkereslet kiesését ebben az átmeneti időszakban minél nagyobb mértékben pótolja az állami kereslet.
A vírus elleni hatásos oltóanyag kifejlesztéséig az óvatosság határozza majd meg a gazdasági szereplők viselkedését.
Az MNB 50 pontos javaslatának részleteit a héten közlik a jegybank honlapján.