Index Vakbarát Hírportál

Üllőn építi fel első európai gyárát a Lenovo

2020. szeptember 29., kedd 17:35

Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter jelezte: a kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból.

A beruházás több szakaszban csaknem ezer új munkahelyet teremt, és a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra. A kormány kétmilliárd forinttal járul hozzá a 30 ezer négyzetméteres gyártócsarnok költségeihez – tudósított a távirati iroda.

A tárcavezető szerint az állami támogatást az is indokolja, hogy a Lenovo az itt készülő termékek több mint 90 százalékát külföldön értékesíti, így jelentős összeggel gyarapítja a magyar exportteljesítményt. A beruházás felgyorsítja a tudás- és fejlesztésközpontú termelés térnyerését, ezért mind a magyar gazdaság, mind a magyar mérnökök számára nagy lehetőségeket tartogat – méltatta a fejlesztést Szijjártó Péter.

Rovatok