Az elmúlt hetekben ismét előkerült az évről évre fel-felbukkanó javaslat, mely szerint Magyarországon be kellene vezetni az alapjövedelem valamilyen formáját. Az alapjövedelem-szerű támogatások a közvélekedéssel ellentétben nem csupán a feltétel nélküli alapjövedelmet fedik. Bizonyos értelmezések szerint ebbe a csoportba tartozik a garantált minimumjövedelem, illetve a negatív jövedelemadó is. Bármilyen alapjövedelem bevezetése alapjaiban formálná át a szociális segélyezési rendszer jelenlegi formáját, ugyanakkor számos tisztázatlan kérdés merül fel egy hasonló program szegénységre, munkavállalásra és költségvetésre gyakorolt hatásaival kapcsolatban. Összefoglalónkban tisztázzuk a legfontosabb fogalmakat, valamint felvetjük az alapjövedelem bevezetésének legfontosabb szempontjait.
Az alapjövedelem-szerű támogatások kapcsán elsőként talán a feltétel nélküli alapjövedelem jut mindannyiunk eszébe – érthető okokból. A feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) az egyéneknek juttatott, havi (vagy heti) rendszerességű feltétel nélküli juttatás, mely nem függ az illető jövedelmi, vagy vagyoni helyzetétől, egyetlen követelménye, hogy a jogosult az adott állam polgára legyen. Röviden így is ismerhetjük:
mindenki kapjon havi X ezer forintot, „csak úgy”!
A javaslat azt célozza, hogy minden egyes állampolgár megkapja a létminimum előteremtéséhez szükséges összeget állami támogatás formájában.
A javaslat persze számos igazságossági szempontot felvet.
A felvetett kérdésekre persze léteznek válaszok. Az FNA támogatói rendre kiemelik, hogy egy hasonló program felválthatná a jelenlegi szociális támogatási rendszert, valamint a támogatás adminisztrációjának egyszerűsödése csökkenthetné az állam adminisztrációs kiadásait.
Bár az érvek helytállóak, a program költségét illetően továbbra is számos aggály merül fel. Ha Magyarország minden lakosa (9,7 millió fő) megkapná a havi 95 ezer forintot (a jelenlegi létminimumérték), úgy a program költsége évi 11 ezer milliárd forintra rúgna. Összehasonlításképpen a 2019-es magyar működési költségvetés kiadási főösszege 16,6 ezer milliárd forint volt.
Amennyiben az FNA-t a jelenlegi szociális támogatások mellett vezetnék be, úgy a működési költségvetés 27,5 ezer milliárd forintos kiadásaival Magyarország az Európai Unió legmagasabb újraelosztásával működő államává válna.
Amennyiben a javaslat a társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások teljes eddigi rendszerét (közelítőleg 6 ezer milliárd forint) kiváltaná, a költségvetés kiadásai még így is közel 5 ezer milliárd forinttal emelkednének. Talán a program kiemelkedően magas költségének tudható be, hogy az alapjövedelem bevezetése mellett érvelő politikai szereplők jellemzően nem az FNA bevezetését propagálják.
Kevésbé ambiciózus, ellenben szintén elég megosztó a garantált minimumjövedelem ötlete. Bár a Párbeszéd Magyarországért alapjövedelemként hivatkozik az elmúlt hetekben vázolt javaslatukra, az elképzelés közelebb áll a garantált minimumjövedelemhez, mint a korábban ismertetett FNA-hoz.
A GMJ lényege, hogy az állam kipótolja azon polgárok jövedelmét egy bizonyos szintre, akik szociális helyzetükből adódóan rászorultnak minősülnek.
Fontos kiemelni, hogy a GMJ a rászorultságot leginkább a jelenlegi jövedelem szintje alapján állapítja meg, nem pedig egyéb, esetlegesen szubjektív szempontok alapján (például lakóhely).
A program kedvezményezettjei lehetnek például a gyermekek, akik a program értelmezési keretében nem rendelkeznek jövedelemmel. A gyermekek után az állam jelenleg családi pótlékot fizet (12 ezer és 26 ezer forint között). Tulajdonképpen a családi pótlék is egyfajta, gyermekek után járó alapjövedelemnek tekinthető, bár sokan hangot adnak elégedetlenségüknek a támogatás elégtelen mértékére hivatkozva. Való igaz, hogy a 2010 óta regnáló Fidesz–KDNP-kormányok nem az alanyi jogon járó támogatások emelésében, hanem sokkal inkább a munkajövedelemhez kötött támogatások kiterjesztésében gondolkodott (például a családi adókedvezmény intézményének bevezetésével).
A programnak szintén kedvezményezettjei lehetnek a munkanélküliek és a kellően alacsony nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok. A munkanélküliek esetében az állam a GMJ-n keresztül biztosíthatja, hogy a létminimum előteremtésével annak se legyen problémája, aki éppen elvesztette az állását.
A GMJ bevezetése persze lehet negatív ösztönző a munkavállalásra.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy havi 90 ezer forintos fix juttatás mellett (időkorlát nélkül) hányan választanák a segélyt a munkavállalás helyett. A juttatás kimondottan nagylelkű, ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi közmunkás alapbér havi bruttó 81 ezer forint. Az aggályokat a 2017 óta futó finn FNA-kísérlet – amelyben munkanélküliek kaptak támogatást – eredményei is alátámasztották, hiszen bevezetése a foglalkoztatásra is hatással bírt: a legtöbben a juttatott segélyt választották munkavállalás helyett.
A program legfontosabb eleme pedig a bérkiegészítés, mely elsőként juthat eszünkbe a garantált minimumjövedelem emlegetésekor. A programpont célja, hogy a dolgozó állampolgárok esetén az állam kipótolja a dolgozók bérét, amennyiben az egy bizonyos jövedelemszint alá csökkenne. Az ilyen jellegű kompenzáció talán a GMJ legkevésbé támadható része, ugyanis szociális alapon válogat és ösztönzi a munkavállalást is.
A GMJ költségei nehezen számszerűsíthetők, hiszen a konkrét összeg a jogosultak számának függvénye.
A negatív jövedelemadó ötletét leginkább Milton Friedman, magyar származású amerikai közgazdász nevéhez szokták kötni.
Az NJA lényege, hogy a jövedelem egy bizonyos szintig adómentes, ha pedig valaki ez alatt a szint alatt keres (vagy nincs jövedelme), akkor állami támogatás formájában megkapja a jövedelme és az adómentes maximumjövedelem közti különbség egy részét.
Számszerűsítve, tegyük fel, hogy 100 egység jövedelemig nem kell adót fizetnie a jövedelem tulajdonosának. Amennyiben jövedelme 70 egység, úgy a kihasználatlan keret (30 egység) egy bizonyos részét (például 50 százalék) az állam negatív jövedelemadó formájában támogatásként biztosítja számára. Így az illető a példánkban 70+(30*0,5) = 85 egység jövedelemre tesz szert. Ha a példánkban az illető nem rendelkezik jövedelemmel, úgy a teljes kihasználatlan keret felét megkapja állami támogatás formájában (50 egység). Ezzel a mechanizmussal garantálható, hogy az állam munkanélküliség esetén is juttasson valamekkora támogatást a rászorultak számára.
Persze a negatív jövedelemadó szabályai sincsenek kőbe vésve. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy a támogatást a jövedelem nélküliekre is ki kell terjeszteni, illetve hogy a támogatás megadását ne lehetne adott időtartamú előzetes munkaviszonyhoz kötni. A javaslat nagy előnye, hogy szintén rászorultság alapján válogat és a legalacsonyabb jövedelmű társadalmi csoportoknak kedvez, azonban költsége jelentősen kisebb, mint a korábban ismertetett FNA és GNJ javaslatoknak. Persze a költségvetésbarát megvalósítás feltétele, hogy az NJA kiváltsa a szociális támogatási rendszer jelenlegi formáját, ne pedig ráépüljön arra.
Fontos látni, hogy
bármilyen alapjövedelemszerű támogatás meglehetősen idegen az elmúlt évek szociális támogatási stratégiájától.
A kormány az alanyi jogon járó juttatások helyett közmunkaprogramot indított, a szintén alanyi jogon járó családi pótlék emelése helyett a jövedelemhez kötött támogatások kerültek előtérbe, míg a munkanélküli segély esetében a sokat három hónapos időkorlát lépett életbe. Mindezek mellett a kormányzati stratégiában a minimálbér fokozatos emelése kívánta célozni, hogy a bérek a jövedelmi skála alján is fokozatosan emelkedjenek. Persze a minimálbér emelését aligha nevezhetjük állami támogatásnak, lévén azt a munkaadók fizetik meg.
Az Orbán Viktor által meghirdetett munka alapú társadalom koncepciója alapjaiban eltér az alanyi jogon járó juttatások emelésében gondolkodó, „baloldalibb” koncepcióktól. Már csak ezért sem valószínű, hogy bármilyen alapjövedelemmel kapcsolatos javaslat komoly politikai vita tárgyát képezze a közeljövőben. Mint a fentebb vázoltakból láthattuk,
az alapjövedelem javaslata nem csupán a feltétel nélküli pénzosztogatás szinonimájaként értelmezendő, a bevezetése mellett és ellen is számos komolyan vehető gazdaságpolitikai érv szól.
Az alapvető szociális szempontok mellett érdemes figyelembe venni a javaslatok költségvetési, valamint foglalkoztatásra gyakorolt hatását is. A nemzetközi kísérletek alapján a hatások közel sem egyértelműek, arról nem is beszélve, hogy igen megtévesztő lenne pusztán más országok eredményei alapján kialakítani az alapjövedelem bevezetésével kapcsolatos várakozásainkat. Mint minden gazdaságpolitikai lépés esetén, itt is érdemes figyelembe vennünk Magyarország sajátos vonásait, országunk posztszocialista örökséget, valamint azokat a kulturális tényezőket, melyek eldöntik, hogy egy hasonló javaslat sikerre vihető-e hazánkban, vagy pedig csúfos kudarcra van ítélve.