Index Vakbarát Hírportál

Pirosban zárta a hetet a BUX

2020. október 2., péntek 18:37

A blue chipek közül csak az OTP tartotta a lelket a BUX-ban, amely így is csökkent pénteken. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, 207,87 pontot, 0,62 százalékot veszített az értékéből, és 33 449,84 ponton zárta a kereskedést. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,92 százalékkal, 9840 forintra erősödött, a forgalom 6,9 milliárdot tett ki. 

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, a bankpapírnak jót tett az a hír, hogy a Csányi Sándorhoz köthető szingapúri alap, a Sertorius csütörtökön is vásárolt OTP-részvényeket. 

Az elemző megjegyezte, a nemzetközi kereskedési hangulat kedvezőtlenné vált, miután kiderült, hogy pozitív lett Donald Trump amerikai elnök és felesége koronavírustesztje. A magyar tőzsdén is eladási hullám indult. A Molt ugyanakkor lehúzta az olaj árának számottevő csökkenése is. Az olajipari társaság pakettjének ára 24 forinttal, 1,42 százalékkal, 1666 forintra mérséklődött. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,09 százalékkal, 6560 forintra gyengült, ebben szerepet játszhatott a profitrealizálás is.

A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,23 százalékkal, 362,50 forintra esett. A BUMIX 3375,87 ponton zárt pénteken, ez 4,50 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Rovatok