Index Vakbarát Hírportál

Kevesebb a méz, de nem szabadulnak el az árak

2020. október 6., kedd 00:20

Idén is lesz elég méz Magyarországon – mondta Nagy István agrárminiszter a távirati irodának. Az elmúlt öt év átlagos mézhozama 20–32 ezer tonna között volt, az utóbbi években csökkent a terméshozam. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az átlagostól elmaradó, 14 ezer tonna méztermésre számít. A belső fogyasztás mintegy tízezer tonna.

A miniszter szerint az átlagosnál szerényebb hozam hatással lehet az árakra, azonban állandósuló, drasztikus áremelkedésre nem számítanak, az értékesítési árat ugyanis a helyi kínálat és kereslet befolyásolja, valamint az áruházláncokon és mézfeldolgozókon keresztül érkező, jellemzően olcsóbb import.

Egyébként az elmúlt években folyamatosan emelkedett az egy főre jutó éves átlagos mézfogyasztás Magyarországon: míg 2010-ben egy ember átlagosan 30 dekagramm, addig 2019-ben már csaknem egy kilogramm mézet fogyasztott. Magyarországon az utóbbi öt év mézimportja évi 1200 és 1800 tonna között változott, idén a fogyasztástól függően ez magasabb lehet, de lényeges emelkedésre nem számítanak.

Nagy István kitért arra is, hogy az országban mintegy 1,2 millió méhcsalád van, az ágazat pedig több mint húszezer magyar család megélhetéséhez járul hozzá. A kormány a méhészeti ágazatnak egymilliárd forintot ad a koronavírus veszélyhelyzet miatti nehézségek kezelésére.

Rovatok