A magyar albérletpiacon a bérlők vannak kedvezőbb helyzetben, a bérleti díjak pedig tovább csökkennek – derül ki az ingatlan.com elemzéséből.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondja:
Az albérletpiacot a járvány miatti gazdasági bizonytalanság határozza meg.
Ebben a helyzetben pedig a tulajdonosok kénytelenek voltak engedni a díjakból.
A bérletidíj-csökkenés a legerősebb albérletpiaccal rendelkező fővárosban volt a leglátványosabb.
Budapesten belül augusztusban a pesti belső kerületekben estek a legnagyobb mértékben a bérleti díjak, 12,7 százalékkal kerültek lejjebb éves szinten.
A korábbi években ezek a kerületek – többek között az V., a VI. és a VII. – voltak a legdrágábbak, azaz a magasabb árszintről nagyobb mértékű zuhanás következett be. A szóban forgó sztárkerületekben végbement csökkenésben fő szerepet kapott, hogy az ezer főre jutó kiadó lakások száma augusztusban messze ott volt a legnagyobb, ez pedig a bérlőknek kedvez.
A lakbérindex az országszerte elérhető kiadó lakások bérleti díjának augusztusi változását mutatja, de az ingatlan.com adataiból kiderül az is, hogy:
szeptember végén átlagosan 140 ezer forintért lehetett használt lakást bérelni Budapesten.
Ez egyben azt is jelenti, hogy több mint három évvel ezelőtti szintre süllyedt az átlag. Legutóbb hasonlóan olcsón 2017-ben és korábban lehetett albérlethez jutni a fővárosban.
Szeptember végén a legdrágább városrészek közé tartozó V. kerületben 180 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, a XIII. kerületben 140 ezer forintot kérnek a tulajdonosok. A legolcsóbb a viszonylag szűk kínálattal rendelkező XXIII. kerület, ahol az átlagos díj 100 ezer forint.
(Borítókép: Index)