A Svéd Királyi Tudományos Akadémia az idei évben Paul Milgromnak és Robert Wilsonnak, a Stanford Egyetem kutatóinak ítélte oda a közgazdaságtudományi Nobel-díjat az aukcióelmélet terén végzett kutatásaikért.
Mi is a köze a közgazdaságtannak az aukciókhoz? Mi alapján hozzák meg az aukciók résztvevői a saját döntéseiket? Hogyan tervezte meg a két közgazdász az amerikai rádiófrekvenciák értékesítését a kilencvenes évek derekán? Rövid összefoglalónkban a fentebbi kérdésekre keressük a választ.
Mikor aukciókról beszélünk, a legtöbb embernek a nagy értékű műtárgyak, vagy épp az amerikai filmekben sokat látott termőterületek árverezése juthat elsőként az eszébe. Az aukciók világa persze messze túlmutat ezen a két példán.
Az aukciókon megállapított energiaárak ma már számos országban határozzák meg a lakossági energiaár alakulását, a közbeszerzéseken alkalmazott aukciók segítenek abban, hogy a legversenyképesebb vállalat ajánlatát fogadja el az adott állami hivatal, vagy épp azt is megemlíthetjük, hogy az állampapírokat az adósságkezelők évek óta aukciók formájában értékesítik.
Az aukcióelmélet az aukciók különféle típusaival, a résztvevők különféle aukciókon tanúsított viselkedésével, valamint az egyes aukciótípusok hatékonyságával foglalkozó terület, mely
a közgazdaságtan és a játékelmélet számos elemét vegyíti.
Az aukcióelmélet „megalkotása” William Vickrey nevéhez kötődik, aki az 1960-as évek elején megjelent tanulmányaiban az egyes aukciótípusok összehasonlító elemzését végezte el. A szerző azokat az eseteket vizsgálta, melyekben az aukcióra bocsátott tárgynak nincs meghatározható „közös értéke”, az aukciók résztvevői pusztán az alapján állítják össze aukciós stratégiájukat, hogy mekkora szubjektív értéket képvisel számukra az adott aukciós tárgy.
A legtöbb aukción persze nem csupán az adott aukciós tárgy saját, szubjektív értékelése, hanem valamilyen jól meghatározható, objektív, „közös érték” is meghatározza az aukción résztvevők stratégiáját. Ilyen lehet például egy adott gázmező esetén a föld alatti gázkészlet mérete, vagy épp egy ház esetében a jövőben várható eladási ár. A közös értéket magukba foglaló modellek kidolgozását Robert Wilsonnak köszönhetjük, aki magyarázatot adott rá, miért is érkeznek kisebb ajánlatok az adott aukciós tárgy valós értékénél.
Az aukcióra bocsátott tárgyak esetében létezik a közös érték, mely elméletben minden résztvevő számára ugyanakkora. Ez a közös érték testesíti meg az adott aukció tárgyának valós értékét, melyet az adott aukciós tárgy jövőbeli felhasználása indokol. Például egy antik váza értékét meghatározza, hogy azt milyen áron leszek képes árusítani a jövőben. A problémát az jelenti, hogy az aukció résztvevői sokszor eltérő információkkal és várakozásokkal rendelkeznek az adott tárgy értékét illetően, így a korábban említett közös érték közel sem határozható meg olyan pontosan, ahogy azt a tökéletes informáltság esetén feltételezhetnénk.
A probléma tehát az, hogy az aukciók résztvevői eltérő információkkal rendelkeznek az aukció tárgyát illetően, és nem férnek hozzá a többi résztvevő által birtokolt információkhoz.
Egy ilyen helyzetben tehát rosszul is érezhetjük magunkat, amennyiben győztesként kerülünk ki egy aukcióról. Győzelmünk csupán annyit jelent, nálunk mindenki alacsonyabb értéket tulajdonított az aukció tárgyának, tehát
jó esély van rá, hogy a mi árazásunk, a mi várakozásaink hibásak voltak.
A fentebbi gondolat egyenes következménye, hogy az aukció résztvevőinek többsége az adott aukciós tárgy valós értékénél alacsonyabb ajánlatot ad. A jelenséget a győztes átkának nevezik. Wilson megállapította, hogy a bizonytalanság csökkentésével és az informáltság növelésével jelentős mértékben egységesíthetők az aukció résztvevőinek várakozásai, ami a benyújtott ajánlatok értékének növekedését eredményezi. A tanulság, hogy amennyiben aukción szeretnénk értékesíteni valamit, osszunk meg minél több információt az aukció résztvevőivel, hogy egységesíthessük a rendelkezésükre álló információkat, ezzel is elkerülve a győztes átkát, az aukcióra bocsátott tárgy alulértékelését.
A résztvevők stratégiáját persze a közös értéken túl az egyéni értékelés is meghatározza. Például a korábban emlegetett gázmező esetén a közös értéket a föld alatti gáz mennyisége határozza meg, míg az egyéni értéket a kitermelési költség, mely résztvevőként változhat attól függően, hogy milyen technológiai áll a kitermelők rendelkezésére. A dolog tehát bonyolódik, a közös értéken túl az egyéni értéket is figyelembe kell vennünk. A feladatot Paul Milgrom végezte el a 80-as években íródott tanulmányaiban.
Milgrom számos fontos összefüggésre világított rá az aukciók működését illetően. Ilyen volt például, hogy azokon az aukciókon, ahol alacsony áron kezdődik a licit, majd fokozatosan emelkedik az ajánlatok beérkezésével, jellemzően magasabb áron kel el az adott aukciós tárgy, mint fordított esetben. Az első típusú aukciót angol típusú aukciónak nevezik. A módszer előnye, hogy csökkenti a résztvevők információs hiányát, ugyanis az aukció során fokozatosan látják, hogy a többi résztvevő mely ponton száll ki, ezzel is megismerve, hogy a milyen árat tartottak reálisnak az aukció tárgyát illetően. Az angol típusú aukció így letapogatja az egyes résztvevők rendelkezésére álló információkat. Ezzel szemben a holland típusú aukciónál magas áron kezdődik a licit, majd az ár addig csökken, ameddig valaki el nem viszi az adott „terméket”. Milgrom rámutatott, hogy az angol típusú aukció és a magasabb szintű informáltság csökkenti a bizonytalanságot az aukció tárgyának értékelése körül, ezzel is kiküszöbölve a győztes átkát.
Paul Milgrom 2017-ben megjelent Az árak felfedezése című könyvében kontextusba helyezi az aukcióelméletet. A szerző kifejti, hogy
tökéletesen versenyző piacok esetén az árak valóban egyensúlyt teremtenek a kereslet és a kínálat között, azonban a való életben a tökéletesen versenyző piac számos feltétele nem teljesül.
Ilyen esetekben szükség van úgynevezett piaci tervezésre, hogy minél jobban „fel lehessen fedezni” az adott piac résztvevőinek preferenciáit és ezen keresztül az árakat. A különféle aukciók az ilyen típusú piaci tervezés eredményei, melyeket a szerzők a való életben is próbára tettek.
Paul Milgrom és Robert Wilson az elméleti kutatásaikon túl kiemelkedő szerepet játszottak különféle aukciós formátumok kidolgozásában is. Leghíresebb hozzájárulásuk a rádiófrekvenciák hatékonyabb értékesítését lehetővé tevő Egyidejű Többkörös Aukciós (SMRA, Simultaneous Multiple Round Auction) technika kidolgozása volt. Korábban a rádiófrekvenciák értékesítését úgynevezett szépségversenyeken döntötték el, melyek során az egyes pályázók győzködhették a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot, hogy miért ők a legalkalmasabbak az adott frekvencián való sugárzásra. A módszer persze lobbizást és sok korrupciógyanús ügyletet eredményezett. Később a bizottság áttért egy sorsolás alapú rendszerre, mely lottószerűen juttatott bizonyos tartalomszolgáltatóknak rádiófrekvenciát. A módszer persze közel sem volt optimális, hiszen véletlenszerűen osztotta ki az egyes frekvenciákat és kevés bevételt eredményezett a szövetségi költségvetésnek.
A módszer ugyanakkor nem kedvezett a szolgáltatóknak sem, mivel a frekvenciákat helyi szinten árusították. Sok szolgáltató más frekvenciát kapott az egyes országrészekben, ami technikai problémákhoz vezetett és gátolta egy országos szintű hálózat kiépítését. A Milgrom és Wilson által kidolgozott SMRA a fentebbi problémára adott megoldást. A közgazdászok azt javasolták, hogy az egyes helyi aukciókat egyidőben tartsák és álljon rendelkezésre több kör a licitáláshoz. Ily módon a szolgáltatók párhuzamosan versenyezhettek az egyes helyi aukciókon. A helyi árak alakulásából a szolgáltatók látták, hogy mekkora esélyük van egy országos hálózat kiépítésére, így a licitálást körülvevő bizonytalanság jelentős mértékben csökkent.
A bizonytalanság csökkenése a költségvetési bevételek jelentős növekedését eredményezte,
az első, 1994-es aukción a bizottság tíz frekvenciát értékesített, 617 millió dollár értékben.
Ma már számos országban az SMRA-t alkalmazzák a rádiófrekvenciák értékesítése során. A bizottságnak az aukciók húsz év alatt (1994–2014) közel 120 milliárd dollár bevételt eredményeztek. A módszert ma már alkalmazzák a földgáz, illetve elektromos áram értékesítése során is. Az SMRA-n túl Milgrom nevéhez fűződik számos további aukciós formátum kidolgozása, melyek szintén alakították a rádiófrekvenciák értékesítésének módszereit.
Milgrom és Wilson díját a Svéd Királyi Tudományos Akadémia többek közt azzal is indokolta, hogy
a tudósoknak az elméleti kutatásaikat sikerült a gyakorlatba helyezniük, melynek mind az eladók, mind a vevők, mind az adófizetők nyertesei voltak a világ számos pontján.
Milgrom gondoskodott az aukcióelméleti kutatásainak üzleti hasznosításáról, Auctionomics nevű aukciótervezéssel foglalkozó cége az idei évben közel 600 millió dollár bevételt termelt. Többek közt a vállalat tanácsadója volt a szintén Nobel-díjas közgazdász, Kenneth Arrow is.
Bár az aukcióelmélet első ránézésre a közgazdaságtan egy eldugott, apró szegletének tűnhet, a formátumok alapos kidolgozásának a jelentősége az aukciós értékesítések elterjedésével meghatározó jelentőségűvé vált. A két közgazdász kutatásai aligha landoltak a fiókban, mind az üzleti, mind az állam szegmens számos területen tudta hasznosítani azokat. Milgrom és Wilson mögött tiszteletre méltó akadémiai és üzleti életpálya áll, melyet méltán egészít ki az idei évben kiosztott közgazdaság-tudományi Nobel-díj.
(Boírtókép: (MTI/EPA/Alba Vigaray)