Index Vakbarát Hírportál

Megsínylik a járványt a közszolgáltató cégek

2020. október 13., kedd 20:40

Egységes, integrált nemzeti közlekedési vállalatot hoz létre az állam, amelynek részeként megújul a buszpark: már beszereztek 866 új autóbuszt, további ezer megvásárlása pedig folyamatban van – mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén. 

Mager Andrea hangsúlyozta: a közszolgáltatások színvonalát garantáló sikeres intézkedések ellenére is jelentős hatása volt a járványnak az állami vállalatok árbevételére. Éves előrejelzéseik szerint a közvetlen költséghatás a 15 milliárd forintot, a közvetett eredményhatás pedig a 108 milliárdot is meghaladja – tudósított a távirati iroda. Hozzáfűzte: főként azok a vállalatok voltak a járvány vesztesei, amelyek folyamatos működtetésére volt igény a lakosság részéről, miközben a kereslet nagyságrendje visszaesett.

Mager Andrea arról is beszélt, hogy az MVM-csoport pozíciója 2010 óta megerősödött, mert felvásárolták a magyarországi szolgáltatókat. A folyamat 2021-ben az E.On–MVM tranzakcióval zárul, ezt követően pedig az MVM lesz a domináns a magyar piacon. Az MVM-csoport régiós akvizíciót is tervez, ennek célja, hogy európai szintű energetikai céggé váljon, amelynek ügyfélköre meghaladja a tízmilliót.
    

Rovatok