Üzleti döntés és a szakmai-szellemi építkezés része is, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) bevásárolja magát a legnagyobb magyarországi könyvkereskedelmi és kiadó csoportba, a Libri-Bookline-ba – a tervekről Orbán Balázs, az MCC mögött álló alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt az Indexnek.
Az állami forrással megtámogatott MCC a Spéder Zoltán tulajdonában lévő Axialis Holding Zrt. megszerzésével kerül házon belülre. Az Axialis 25,3 százalékban tulajdonos a könyves cégben. Spéder hajdan tűzközeli NER-es oligarcha volt, azonban mára kiszállt egyebek mellett az FHB Bankból és a CEMP-csoportból, utóbbi az Index Zrt. tulajdonosa is volt más lapok mellett.
Az MCC elképzelése egyelőre nem tekinthető vegytisztának.
Egyszerre beszélnek ugyanis üzleti érdekről és arról, hogy a vállalatcsoport üzleti eredményének a rájuk eső része „már nem magánérdeket fog szolgálni, hanem azt mind a legtehetségesebb magyar gyerekek képzésére, ösztöndíjára, mentorálásra, a külföldi tanítási lehetőségeiknek a kibővítésére” tudják fordítani.
Valami váteszhangulat ezek alapján érezhető, ám
azt visszautasítják, hogy az ügylet bármiféle kultúrharc része lenne.
Ezzel szemben egy független magánszervezetnek, az MCC alapítványának üzleti és szakmai döntése.
Arra, hogy összemosódni látszik az alapítvány, mint közvagyon és a döntéshozó, mint magánszervezet, Orbán Balázs az Indexnek azt mondta:
így van, de szerintem a kettő között nincs is ellentmondás.
„Az MCC nem jöhetett volna létre az alapító család és a magyar állam nagylelkűsége és elkötelezettsége nélkül, de immár ezektől egy szervezeti és anyagi értelemben független szervezetről van szó. Az összes döntésünk is csak saját magunk logikájából vezethető le” – fogalmazott portálunknak az MCC mögött álló alapítvány kuratóriumi elnöke.
A kultúrharcosok ugyanakkor már a spájzban lehetnek, hiszen a Libri-Bookline tevékenysége kötődik az MCC tevékenységéhez, mivel a kollégium nemcsak tehetséggondozó, hanem szellemi központ is. A Kárpát-medencében ennek a magyar kiadóknak és terjesztőknek a jelenlétét erősíteni kell – véli a kuratórium elnöke.
Az eladás még nem végleges, egyelőre a cég átvilágítása zajlik.