Még mindig nem kapták meg a Dunaferr dolgozói a teljes októberi bérüket. A cég vezetése augusztus közepén egyoldalúan felmondta a társaságcsoport kollektív szerződését, és azóta sem tárgyalt az aláírásra jogosult szakszervezetekkel. A Dunaferr szakszervezetei pénteken éppen emiatt tiltakoztak Dunaújvárosban; követelve a bérek kifizetését és az új kollektív szerződés megkötését.
A tüntetésen elhangzott: a 2008-as gazdasági világválság óta, a 2017-es és 2018-as évet leszámítva, szinte folyamatosan veszteségesen működik a cég, ám erről nem a munkavállalók tehetnek, a menedzsment mégis a munkavállalók sarcolását tartja egyedül járható útnak – tudósított a távirati iroda.
A szakszervezetek szerdán Budapesten, az orosz nagykövetség előtt is demonstráltak.
A nyilvános cégadatok szerint a 4500 főt foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. 2018-ban 368 milliárd forint nettó árbevétel mellett 10,6 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el.