Index Vakbarát Hírportál

Furcsa anomáliákra lett figyelmes a GVH

2020. október 16., péntek 09:26

A hazai cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben eljárást indított a versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte péntek reggel a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az építőipar kiemelkedően fontos alapanyagát biztosító három piaci szereplővel,

szemben. A GVH ugyanis észlelte, hogy a három vállalkozás által érvényesített, cementtermékekre vonatkozó árszintek és szállítási feltételek az elmúlt évek során nagymértékű hasonlóságot mutattak – írja közleményében a hatóság.

A hazai cementpiac úgynevezett oligopol piacnak számít, ahol kifejezetten magas fokú az átláthatóság, ami a kevés szereplő miatt növelheti a vállalkozások kölcsönös függőségét, és csökkentheti a verseny intenzitását.

A GVH szerint a fenti folyamatok és a három legjelentősebb piaci szereplő között azonosítható párhuzamos gazdasági érdekek nyomán felmerül annak gyanúja, hogy a cégek hallgatólagosan összehangolt, nagymértékben azonos piaci magatartást folytattak és folytatnak napjainkig. Az ennek eredményeképpen kialakult, mindhármuk által tartósan folytatott üzletpolitikán keresztül pedig

együttesen képessé válthattak a Magyarországon alkalmazott cementárak befolyásolására,

a versenytársak piacra lépésének akadályozására, így a versenyből származó fogyasztói jólét csökkentésére.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették – teszi hozzá a GVH.

Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

Rovatok