Index Vakbarát Hírportál

Négy és félmillióan dolgoznak

2020. október 29., csütörtök 10:23 | aznap frissítve

Július–szeptember között közel négy és félmillió volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma Magyarországon, a munkanélkülieké pedig 208 ezer fő, ami 4,4 százalékos munkanélküliségi rátát eredményez. Nagyjából egy év, mire valaki el tud helyezkedni itthon. Az Európa 2020 stratégiában a foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre a 20-64 éves korcsoport, ott hazánk javított, az elmúlt negyedéves visszaesés után megugrotta a lefektetett célértéket.

A statisztikai hivatal csütörtöki adatai szerint a július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 486 ezer fő, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalék volt. A férfiak foglalkoztatási szintje érdemben nem változott az előző év azonos időszakához képest, míg a nők esetében csökkenés történt. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket. 2020 szeptemberében a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 482 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 32 ezer fővel kevesebb – írja gyorstájékoztatójában a KSH.

A 2020. július–szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 208 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt. A mutató értéke az előző év azonos időszakához képest a két nem esetében ugyanolyan mértékben nőtt, de a nőket magasabb szintű munkanélküliség jellemezte. 2020 szeptemberében az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 37 ezerrel, 222 ezer főre nőtt a munkanélküliek száma.

Megugrottuk

A KSH kitért arra is, hogy  20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta nem változott, 75,5 százalékvolt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, amit Magyarország a II. negyedévi visszaesést követően újra elért. Jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 83,6, a nőknél 67,4 százalék.

A munkanélküliség átlagos időtartama 1,6 hónappal, 10,8 hónapra csökkent, a munkanélküliek 30,9  százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

Az Európai Unió Tanácsa pénteken hagyta jóvá Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós (átszámítva 180 milliárd forintos) hitelkérelmét, melyet a munkahelyek megvédésére fordíthat a kormány.

Rovatok