Index Vakbarát Hírportál

Varga Mihály: A munkahelyeken múlik a gazdasági teljesítmény fenntartása

2020. október 30., péntek 13:51 | aznap frissítve

A munkahelyeken múlik a gazdasági teljesítmény fenntartása, amihez a kormánynak a versenyképesség javításával kell hozzájárulnia – mondta a pénzügyminiszter Budapesten, a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum, Magyar Üzleti Vezetők Fóruma) 22. pénzügyi csúcstalálkozóján.

Varga Mihály biztatónak nevezte, hogy a gazdasághoz képest a munkaerőpiac kevésbé esett vissza, sikerült elkerülni a tömeges munkanélküliséget, a belföldi cégek majdnem fele pedig nem is vette igénybe a hitelmoratóriumot. A foglalkoztatás szinten tartásához hozzájárult az európai viszonylatban is kiemelkedő beruházási ráta és a kormány számos intézkedése, amelyek legalább 900 ezer munkavállalón segítettek – tette hozzá. Kiemelte emellett a közterhek és az adóadminisztráció csökkentését, a kormányzati ösztönzők közül pedig a vállalati együttműködésekre építő egészségipari támogatási programot.

Utóbbi – mint mondta – állami források és magántőke bevonásával olyan beruházásokat támogatott, amelyek az akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelentő ellátási hiányokat enyhítették. Magyarországon ennek köszönhetően kezdődhetett el a lélegeztetőgépek gyártása és V4-es együttműködésben a legújabb világszintű kihívásra, az orvosi kesztyűk hiányára is megoldást találhattunk – közölte.

A tárcavezető szerint nem csupán a kormányzati válaszok, de az ország felkészültsége is sokkal jobb volt most, mint 2008-ban, a legutóbbi válság előtt.

A járvány második hulláma miatt viszont biztosnak véli, hogy a kilábalás elhúzódik.

Az uniós támogatások túlnyomó részét is lekötötte már a kormány, így azok átcsoportosítása nem hozhat megoldást, de hangsúlyozta, hogy Magyarország az EU következő költségvetési ciklusában újabb 22-23 milliárd euróhoz, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből (Recovery and Resilience Facility RRF) pedig 6 milliárd euróhoz, valamint 10 milliárd euró hitelhez juthat. A miniszter szerint a kormánynak addig is hároméves pénzügyi programot kell a befektetők elé tárnia, amelyben kifejti, hogy a hiány és az adósság növekedése nem lesz tartós, a rövid ideig tartó átmenet után visszatér a korábbi pályára.
   

Rovatok