Index Vakbarát Hírportál

Hivatalosan 300 ezer alá csökkent az álláskeresők száma

2020. november 4., szerda 10:20

A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek is köszönhetően a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint

a regisztrált álláskeresők száma november első napjaira 300 ezer alá esett Magyarországon

– közölte szerdán Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Az MTI tudósítása szerint kiemelte, hogy a június közepi mélypont óta ez már közel 80 ezres csökkenést jelent, tavasz óta pedig most először csökkent 300 ezer alá a regisztrált álláskeresők létszáma.

Az államtitkár hangsúlyozta: kormányzati cél, hogy enyhítsék a világjárvány hatásait, és olyan intézkedések szülessenek, amelyek minél több munkahelyet hoznak létre, és tartanak meg.

Beszélt arról is, hogy a munkaerőpiacot több adatbázis alapján lehet jellemezni, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), vagy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján, azonban a legpontosabb a regisztrált álláskeresőkre vonatkozóan az MFSZ adata.

Szeptemberben közel 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, azon belül a legaktívabbnak számító 15–64 évesek között 70,3 százalékos a foglalkoztatási ráta. Ezt a világjárvány okozta helyzethez képest jó adatnak nevezte.

Bajban a vendéglátás, jól áll az IT-szektor

A magyar munkaerőpiacot több hatás érte az elmúlt időszakban, és kijelenthető, hogy szerkezetváltozás van. Beazonosíthatók az ágazatok, ahol láthatóan csökken vagy jelentősen nő a foglalkoztatás. Láthatóan csökkent a foglalkoztatottak száma a szállítás, raktározás, a feldolgozóipar vagy a vendéglátás területén – közölte az államtitkár.

A vendéglátás katasztrofális helyzetben van, itt új szemléletre és kormányzati intézkedésekre van szükség, ami reményei szerint meg fog történni a korábbiakhoz hasonlóan.

Bodó Sándor közölte: ezzel szemben egy év alatt érdemben nőtt a foglalkoztatottak száma az IT szektorban, 22 ezerrel, a szakmai, tudományos és műszaki tevékenység területén 17 ezerrel, az építőiparban 16 ezerrel, és a kereskedelemben 13 ezerrel.

(Borítókép: MTI Fotó: Bugány János)

Rovatok