Index Vakbarát Hírportál

A kereskedelem megúszhatja az újabb korlátozásokat

2020. november 9., hétfő 22:10

Üzleteknek, fodrászatoknak és egyéb kisipari szolgáltatásokat nyújtó helyeknek este 7 órakor be kell zárniuk, reggel 5 órakor pedig újra kinyithatnak – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint nincs mese, be kell tartani a szabályokat, ilyen súlyos járványhelyzetben ugyanis első a védekezés,

nincs fontosabb az egészségnél,

ezért nem is szeretne esélylatolgatásokba bocsátkozni a korlátozás gazdasági hatásaival kapcsolatban.

Alkalmazkodni kell!

Tisztán látható, hogy óriási problémák vannak. Folyamatosan nő az esetszám, egyre több a halálozás, várható volt, ha nem változik a helyzet, újabb szigorítások lesznek

– mondta az Indexnek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Úgy véli, hogy fontosak a munkahelyek, de az egészségnél nincs lényegesebb. „Ha egészséged van, mindened van. Az üzletek ugyanakkor nyitva lesznek, csak rövidebb ideig, az emberek még tudnak vásárolni, és a többség eddig sem este tíz órakor járt boltba” – fogalmazott Bubenkó.

Ez azt jelenti, hogy a  kereskedelemben dolgozóknak  nem kell jelentős bevételkieséssel számolniuk, gazdaságilag nem lehetetleníti el a forgalmat, és ha nem lesznek még komolyabb korlátozások, várhatóan nem is lesz akkora visszaesés. Sőt

a nagykereskedelmi vállalkozások az elmúlt évekhez hasonlóan most is bővítik a létszámot, plusz munkavállalókat hívnak be a karácsony előtti időszakban.

Az új szabályozásra ráadásul fel lehetett készülni előre, elvégre külföldön is hasonló állapotok uralkodnak, várható volt, hogy előbb-utóbb Magyarországon is ilyen jellegű intézkedések lesznek.

Tudomásul kell venni a szigorításokat, és alkalmazkodni kell a helyzethez, ahol pedig lehet, be kell vezetni a home office-t!

Bubenkó Csaba emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a vásárlóknak el kell fogadniuk a jelenlegi korlátozásokat, legyenek toleránsak, és ne csak a büntetés miatt, elvégre nem ellenük szól a maszkviselésre, a távolságtartásra és fertőtlenítésre vonatkozó szabályozás, hanem ez mindenkinek az érdeke. Így tudnak a legtöbbet segíteni a kereskedelmi dolgozóknak.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Vásárló Moszkvában 2020. október 22-én. Fotó: Vladimir Gerdo / Getty Images Hungary)

Rovatok