Index Vakbarát Hírportál

Idén is kiosztották a Szerethető Munkahelyek Díjat

2020. november 17., kedd 17:19

Immár negyedik alkalommal osztották ki a Szerethető Munkahelyek Díjat, amelyet idén összesen 195 cég nyert el. A mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mellett 2018 óta már a nagyvállalatok is pályázhatnak a címre, és idén összesen 150 kkv, 35 nagyvállalat és 10 erdélyi cég kapta meg az elismerést, amelyről több mint 57 ezer szavazó dönthetett.

A Dreamjo.bs által szervezett eseményre csaknem 1100 magyar és erdélyi cég nevezett 26 különböző iparágból 2020-ban, amely új csúcsnak számít. A szerethető munkahelyek közé bekerülő vállalatok nagy része szoftverfejlesztéssel foglalkozik, míg a legtöbb cég budapesti vagy Pest megyei székhelyű – összesen egyébként 156 településről érkeztek nevezések.

A szakmai zsűri 10 különdíjat is kiosztott HR és munkáltatói márkaépítés kategóriában, amelyeket az alábbi cégek nyerték el:

míg a legtöbb „dolgoznék itt” feliratkozót gyűjtő kkv különdíjat a Snapsoft nyerte el, nagyvállalat kategóriában pedig a Randstad Hungary.

Rovatok