Index Vakbarát Hírportál

Már több új elektromos autó áll forgalomba, mint dízel

2020. november 18., szerda 06:47 | aznap frissítve

A dízelautók visszaszorulásának trendje hetedik éve tart Magyarországon, ezalatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók körében 46-ról 22 százalékra csökkent – közölte a JóAutók.hu.

Az online használtautó-piactér kiemelte: az idei év első tíz hónapjában Magyarországon forgalomba helyezett új személygépkocsik 22 százaléka működött gázolajjal, ugyanebben az időszakban a kiegészítő vagy kizárólag elektromos motorral ellátott autók aránya már elérte a 27 százalékot.

A JóAutók.hu vezérigazgatója szerint a számok akkor is jelentős változásra utalnak, ha az elektromos hajtású autók közül kivesszük a mild hibrid járműveket, amelyek gyakorlatilag hagyományos meghajtásúak, mert haladáskor nem, csak induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra. 

A hibrid és plug-in hibrid, valamint a tisztán elektromos motorokkal hajtott autók idén már az újautó-értékesítés 11 százalékát teszik ki, a tavalyi 6 százalék után – jelezte Halász Bertalan.
  
Korábban a dízeltől elpártolók zöme a benzines hajtás felé fordult, az elmúlt két évben viszont egyre inkább a részben vagy teljesen elektromos hajtású járművek szívják el a keresletet mindkét belső égésű motorfajtától.

A dízelmotorral szemben tapasztalható bizalomvesztés okai között említi a közlemény, hogy a dízelautóknak jóval magasabb lehet a javítási költsége, valamint egyre több nyugati nagyvárosban vezetnek be korlátozásokat a dízelüzemű személyautókkal szemben, ami növeli a bizonytalanságot a járművek jövőbeni használhatóságát illetően. Időközben eltűnt a dízel korábban tapasztalt árelőnye is a kutaknál, valamint előtérbe került a környezettudatosság.    

A JóAutók.hu ugyanakkor jelezte azt is, hogy a hazai használtautó-importban továbbra is magas, 40 százalék feletti a dízelautók részaránya. Ennek elsődleges oka, hogy a nyugat-európai környezetvédelmi intézkedések hatására az idősebb, euro5-nél alacsonyabb besorolású autók a korábbinál akár 15-20 százalékkal olcsóbban érhetők el ezeken a piacokon.

Emiatt a használtautó-import összetétele jelentősen eltolódik az idősebb, erősen szennyező járművek irányába, ezért szükség van a jelenlegi szabályozás szigorítására, ami elsősorban a korszerűbb műszaki és környezetvédelmi jellemzőkkel rendelkező használt autók irányába mozdítja el a behozatalt – hangsúlyozta a JóAutók.hu.

Kevesebb új személyautó került ki az EU közútjaira

A biztató szeptemberi hónap után ismét jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 953 ezer 615 személygépjárművet helyeztek forgalomba októberben, 7,8 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban.

(Borítókép: Mark Renders / Getty Images)

Rovatok