Index Vakbarát Hírportál

A szaloncukor mentheti meg az évet

2020. november 19., csütörtök 11:57

A brutális húsvéti visszaesés után abban reménykednek az édességgyártók, hogy a karácsonyt sikerül kis mínusszal átvészelni. Ez elsősorban a szaloncukor-eladások alakulásán áll vagy bukik.

Tavaly 3500 tonna szaloncukor fogyott, s az idén is abban bízik a szektor, hogy a legtöbb család ragaszkodni fog a hagyományokhoz, bárhogyan is alakulnak az ünnepek.

Hogy a békeidőben várható 6 milliárd forint forgalom hogy alakul majd, az más kérdés – mondta Sánta Sándor, Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.

A szaloncukor bekerül a kosarakba, a csokimikulás sorsa viszont kérdéses. Nem mindegy ugyanis, milyen az a kosár és hogyan alakul maga a bevásárlás. A vírus miatt bevezetett korlátozások, a vásárlási szokások jelentős mértékű átalakulás ugyanis a döntéseinket is alapvetően befolyásolta.

Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy az impulzusvásárlás jelentősen visszaszorult. Nem ődöngünk a hipermarketekben, csak beugrunk gyorsan a legfontosabbakért a boltba, sőt amit lehet, sokan a webáruházakból rendelik meg. Ez azt jelenti, hogy a tervezett termékek körében nincs visszaesés, azok körében viszont igen, amelyek leginkább az impulzusvásárlás miatt kerülnek a kosarunkba. Tipikusan ilyen a csokoládé, ezen belül is főként a csokifigurák, adventi naptárak.

Tavasszal így a csokinyulak, -tojások és -bárányok fennmaradtak a polcokon, a müzli, a keksz és a funkcionális élelmiszer azonban fogyott. Hasonló várható most is, vagyis a mikulások és egyéb lények várhatóan nem lesznek annyira keresettek. Szerencsére ezt jelentős mértékben kárpótolja a szaloncukor-eladás. Emellett az is fontos változás a tavaszhoz képest, hogy akkor igen váratlanul érte a leállás a gyártókat, forgalmazókat és a fogyasztókat egyaránt. Mostanra valamelyest mindenki alkalmazkodott a helyzethez az érintettek.

A népszerűségi listán a zselés szaloncukor első helyét semmilyen ízesítés nem tudja megdönteni, a szaloncukor-forgalom kétharmada ebből a típusból kerül ki.

Jól lemaradva következik a marcipán és a kókuszos ízesítés, utóbbi az elmúlt években lett különösen népszerű. A különleges ízesítésű, kézműves cukrok is megtalálják a maguk piacát, de mennyiségben ez nyilvánvalóan nem számottevő.

A szaloncukorban azért is bíznak a gyártók, mert a magyar karácsonyok megkerülhetetlen eleme. Jellemző, hogy a külföldön élő magyarok is ragaszkodnak hozzá, és külön logisztikai útvonalat kell kialakítani annak érdekében, hogy az Egyesült Királyságba, Németországba vagy más államokba el tudják juttatni a rokonok, barátok az áhított cukrot. Mivel az élelmiszerkönyv meglehetősen szigorúan szabályozza a szaloncukor fogalmát, ezért amire rá van írva, hogy szaloncukor, az bizonyosan az is. Ezzel együtt jellemző, hogy a vásárlók nem sajnálják a pénzt a drágább cukrokra, mert karácsonykor ez az a kis luxus, amit többen megengedhetik maguknak.

(Borítókép: Varga György / MTI)

Rovatok