Index Vakbarát Hírportál

A parkolóházakban sem kizárt az őskáosz

2020. november 24., kedd 05:59

Szombaton jelent meg a magyar közlönyben az a november 23-án este 7 órakor hatályba lépő rendelet, amelynek értelmében lakott területen

díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban.

A rendelkezés szerint a létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni. Megírtuk, hogy a miniszterelnök kezdeményezésére született egy másik kormányhatározat is, amely szerint a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között.

Tegnap esti hír, hogy megnyitja parkolóját a Fővárosi Önkormányzat a környéken lakók előtt ma estétől (2020. 11. 24.) december 11-ig. A Főpolgármesteri Hivatal III. számú udvarán lévő parkolóhelyeket minden este 19 órától reggel 7.30-ig használhatják a Városháza környékén (a 1051; 1052; 1061; 1072; 1075-ös irányítószámú körzetek) lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező budapesti polgárok. A kijárási tilalom ideje alatt, este 20 óra és hajnali 5 óra között a kapukat bezárják, de megadott elérhetőségen lehet jelezni a kiállási szándékot ezen időtartam alatt is.

Kapják, de nincs hely

A kormány tavasz után a rendkívüli jogrend életbeléptetésével már november elején elrendelte, hogy országos szinten – további 90 napig – ingyenes legyen a parkolás, tehát a mostani parkolást könnyítő intézkedéseket azok folytatásaként lehet értékelni. Előbbi egyébként sem a budapesti, sem a vidéki önkormányzatokat nem tette boldoggá, kivétel nélkül jelentős bevételkiesésről és más járulékos problémáról számoltak be az Indexnek.

Az ingyenes parkolás hozott magával egy másik tényezőt is, mégpedig azt, hogy a vírusveszély ellenére rengeteg autó lepte el Budapest utcáit, dugó alakult ki, sokszor képtelenség volt parkolni, nemcsak azoknak, akik dolgozni járnak a fővárosba, de a kerületek lakosainak is, akiknek alanyi jogon jár egy gépjárműre a díjmentes közterületi parkolás.

„Parkoló karma”

Az Indextől nemcsak a kínzó kérdésekre várták a választ az olvasók, de arról is rengetegen panaszkodtak nekünk, hogy teljesen ellehetetlenült a parkolás a fővárosban, napközben és esténként is fél-egy órát köröznek autóikkal, hogy meg tudjanak állni. Áldatlan állapotokról számoltak be, többen már rettegnek elindulni, hogy mi lesz, mennyit vesz el az életükből a parkolókeresés.

„Parkoló karma”, mantrázni kell ezerrel, hogy találsz helyet, találsz helyet – máshogy nem megy, foglalja össze egy elkeseredett olvasónk. Persze itt is van ellenpélda, hiszen az erzsébetvárosiak például annyira nem autóznak, hogy az önkormányzatuk által készített felmérés szerint eladnák a nekik járó parkolóhelyeket, hogy az ebből származó bevételeket a kerület fejlődésére fordíthassák.

Smafu, meg se kottyan? – De!

A portálunknak nyilatkozó közlekedési szakértő arról beszélt, hogy akinek ez olyan lélektani nyomást jelent, hogy az a közlekedésben vagy bárhol kijön, annak máshol is problémái vannak a közlekedési helyzetekkel, az ilyen ember, nos, inkább ne üljön autóba. Az ingyenes parkolásra vonatkozó szabályok betartása nem tér el például az emberekre nehezedő más, akár egzisztenciális nyomástól, amivel napról napra szembesülnek – hangsúlyozta. Eddig is el kellett hagyni a plázák parkolóit, vagy haza kellett érni este nyolcra. Generálisan Budapesten a parkolókeresés egy óriási népi játék, és rengeteg stresszel jár, ezért ez a mostani lehetőség nem sokat oszt vagy szoroz a helyzeten.

A parkolóházak első olvasatra „autókat” szippanthatnak be az utcákról, tehát némiképp oldhatnak a feszült helyzeten és a káoszon, Karácsony Gergely főpolgármester is ezért üdvözölte azt, hogy Orbán Viktor végül „megértette és elfogadta” a javaslatát.

Az már más kérdés, hogy mennyire hatásos az este 7-től reggel 7-ig tartó időszak.

Vegyük például, ha valaki korábban hazaér a munkából és éppen parkolóhelyet keres, nem fog találni, mert még mindig sokan állnak az utcán, lévén, hogy az ingyenes, a parkolóház meg 7-ig fizetős. A kijárási korlátozások miatt ráadásul este 8-ra mindenkinek otthon kell lennie, 7-től az utca helyett már a parkolóházakban lehet őskáosz, mivel az ingyenessége miatt gyorsan mindenki le akarja tenni a kocsiját, arra kicsi az esély, hogy kifizet majd egy órát, hogy így jusson helyhez.

Nem muszáj helyet biztosítani, ha elfogy, szívunk....

A Parkolókat Üzemeltetők Egyesülete megkeresésünkre azt mondta, hogy a kormány intézkedése csak ott lehet hatásos és nyújthat valódi segítséget a lakosság számára, ahol az esti vagy éjszakai időszakban jellemző a szabad parkolóhelyek hiánya. A parkolóházak nem kaptak arra vonatkozó előírást, hogy muszáj fenntartani ingyenes helyeket, „nyilvánvalóan a szabad kapacitások mértékéig van erre lehetőség”.

Arra a kérdésre, hogy egy őrzött parkolóban az ingyen helyet foglaló gépkocsikat is őrzik-e, azt válaszolták, hogy az a létesítmények házirendjén múlik. Az egyesület elnöke, Tóth László hozzátette: mivel a kihirdetés és hatálybalépés között rövid időszak telt el, az üzemeltetők várhatóan annyit fognak tenni, hogy a parkolási létesítmények sorompóit este 19 és reggel 7 óra között nyitva tartják, ezáltal biztosítva díjmentes használatot.

Megkerestük a nagy budapesti üzletközpontokat is. A Duna Plázában, a Mammutban és a Lurdy Házban zárt sorompók várják az ingyenes parkolást igénybe vevő autósokat, ugyanúgy jegyet kell váltani, hogy bejussunk, távozáskor pedig ellenőrzik, hogy nem-e léptük túl a 12 órás keretet. Ha így tettünk, kifizettetik velünk a többletet.

A Westend annyi kedvezményt ad, hogy reggel 7 helyett délelőtt 11-ig lehet ingyen parkolni.

Felhívtuk a Four Seasons Gresham Palace budapesti luxusszállodát, ahol szintén van mélygarázs, hogy ők mennyire készültek fel a mostani változásokra. Azt mondták, hogy még nincs átprogramozva a beléptetés rendszere, de nem lesz gond, lehet menni parkolni.

„Minden parkolóháznak saját működési rendje van, amely nemcsak a be- és kiléptetésre vonatkozik, de például az egyes parkolóhelyek használati jogaira is, ideértve a hosszú távra bérbe adott helyekét” – kockázatos döntésnek tartja a részben vállalkozások birtokában lévő parkolóházak, illetve más zárt és nem zárt, részben fizetős parkolók állami igénybevételét a járványra hivatkozva Zách Dániel, a Totalcar újságírója.

Úgy véli, egyfelől érthető a döntés háttere, másrészt viszont ezzel a bérlők, illetve végső soron a parkolót üzemeltető vállalkozás jogos érdekei sérülhetnek. Szerinte nagy kérdés, hogy miként maradhat meg egy ilyen üzem működési integritása az új helyzetben, illetve mekkora pluszterhet ró az üzemeltetőre a kormány döntése nyomán jelentkező forgalomnövekedés, továbbá, hogy ki fedezi az ebből adódó költségeket, illetve a rendelet miatt betérő autósok okozta esetleges károkat.”

Próbált parkolni a napokban? Van fotója, vagy videója?
Küldje el nekünk!

 Borítókép: Isza Ferenc / Index

Rovatok