Index Vakbarát Hírportál

Karácsony és a BKIK közösen mond nemet Parragh ötletére

2020. november 24., kedd 18:53

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon számolt be arról, hogy megállapodást kötött a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával arról, hogy nem támogatják Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatát

Megéri okosan, szakmai érvek és a tények alapján tárgyalni. Így született meg ma a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megállapodása.

– írta a főpolgármester.

Közölte, hogy egyetértettek abban, hogy csak akkor tudnak belemenni az IPA elengedésébe, ha ezért cserébe az önkormányzatokat anyagilag kompenzálják. 

Részletezte továbbá, hogy

A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK MEGSEGÍTÉSÉRE 2,5 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN KÖZÖS PROGRAMOT INDÍTANAK,

valamint a lakosságnak szolgáltató budapesti vállalkozások számára kuponprogramot is indítanak, amely által a fogyasztók előre vásárolhatnak meg bizonyos szolgáltatásokat.

Példának tartom ezt a megállapodást, példa arra, hogy az együttműködés, a partnerség alapján lehet és kell valódi segítséget nyújtani válság idején a bajba jutott embereknek és vállalkozásaiknak.

– zárta mondandóját a főpolgármester. 

Rovatok