A miniszterelnök arról beszélt csütörtökön, hogy az uniós mentőcsomag valójában hitelfelvételt jelent, és annak kockázatát más Uniós-tagok helyett is viselnénk. Egy közgazdász elemzőt hívtunk segítségül, hogy megnézzük, pontosan milyen támogatásra és mekkora hitelre vagyunk jogosultak, illetve hogy milyen feltételekkel kellene visszafizetnünk a pénzt.
A magyar miniszterelnök egy héten belül két utalást is tett arra, hogy Magyarország uniós segítség nélkül, önerőből is biztosítottnak látja a következő néhány évét, és hogy nem is éri meg nekünk elfogadni az uniós mentőcsomagot. November 20-án a Kossuth Rádiónak adott interjújában emlékeztetett erre, múlt héten pedig a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tartott találkozót követő sajtótájékoztatón fogalmazott így. Ott egész pontosan azt mondta, „a koronavírus-járvány okozta válságkezeléshez az Európai Unió valójában hitelből próbálja meg előteremteni a forrásokat, a ránk eső részt nekünk kell kifizetni. Futnánk más kockázatát”.
Első és második hallásra is félrevezetőek Orbán Viktor szavai, de legalábbis elég valószínűnek tűnik, hogy bár gazdasági érvekkel próbálja alátámasztani a jogállamisági vita miatt emelt vétót, rosszak az indokai, ez így nekünk nem éri meg. Nemcsak az a gond az érvelésével, hogy a gazdaságunk jelentősen rászorul az uniós forrásokra, hanem az is, hogy az unió olyan hitelkonstrukciót kínál, ami összehasonlíthatatlanul kedvezőbb a nemzetközi piacon fellelhetőknél.
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére létrehozott uniós helyreállítási alapból (Next Generation EU – NGEU) mi nemcsak hitelt vehetünk fel, hanem támogatást is.
A 2018-as áron számítva 750 milliárd eurót összesítő NGEU-nak két zsebe van, a 390 milliárdos keretből kaphatnak vissza nem térítendő támogatást a tagországok, a 360 milliárdosból pedig kölcsönt vehetnek fel.
(Mai árfolyamon számítva ezek a tételek jóval magasabbak, mert az unió ezeket az összegeket a kifizetéskor fel fogja szorozni a feltételezett 2 százalékos inflációval).
A Brüsszelben működő Bruegel Intézet magyar munkatársa, Darvas Zsolt alapos angol nyelvű elemzést készített a helyreállítási alap felhasználásáról, s ebben megtalálhatjuk, hogy évente mekkora vissza nem térítendő támogatást kaphatunk, ha végre lemondunk a vétóról, s mekkora mértékű hitelt vehetünk fel, ha akarunk. Darvas Zsolt segítségével, aki a Corvinus Közgazdaságtani Intézetében is dolgozik, megnéztük, mennyire érné meg nekünk az NGEU-s támogatás vagy az NGEU-hitel felvétele.
A 750 milliárdos, hét csomagból álló NGEU előteremtéséhez az uniónak kötvényeket kell kibocsátania, s hitelt kell felvennie a piacról. A 390 milliárdos tételt a tagországok támogatásként kapják – Darvas Zsolt számításai szerint mai áron a mi vissza nem térítendő, lehívható támogatásunk 8,24 milliárd eurót tesz ki. Ugyanakkor a támogatások forrásául szolgául EU-s hitelt később közösen fizetik vissza a tagállamok 2027 és 2058 között.
De akkor miért is érné meg pusztán gazdasági szempontból Magyarországnak a részvétel? Azért, mert a támogatások elosztásában fajsúlyos szerepet kap az egy főre jutó jövedelem, és mivel ez nálunk jóval az uniós átlag alatt van, így a gazdaság méretéhez képest sok uniós forrás kapnánk az NGEU-ból. Ugyanakkor Magyarországnak később olyan arányban kell hozzájárulnia a visszafizetéshez, amilyen arányban az EU bruttó nemzeti össztermékéből (GNI) részesedik. Mivel ez az arány Magyarország esetében rendkívül alacsony, így várhatóan sokkal kevesebbet kell majd visszafizetnie, mint amennyit most kapna.
Még tisztábban: ha nincs magyar–lengyel vétó, és végre elfogadják az unió hétéves költségvetését a helyreállítási alappal együtt, akkor Magyarország sokkal nagyobb arányban részesül az NGEU támogatási keretéből, mint amilyen arányban hozzá kell majd járulnia ugyanezen adósság visszafizetéséhez.
Itt tehát nem érvényesülhet Orbán Viktor azon logikája, hogy ezzel adósságba verjük magunkat, és a 390 milliárdos keret ránk eső részének visszafizetésekor mi rosszul járhatunk.
Lássuk a másik NGEU-pillért, a 360 milliárdos hitelkeretet. Ebből a pénzből a tagországok arányos mértékben kölcsönt vehetnek fel, s ezt minden államnak vissza kell fizetnie. A kamat viszont a nemzetközi piachoz képest elképesztően alacsony lesz, sőt, lesz olyan futamidejű konstrukció, ahol negatív lesz a kamat. Darvas Zsolt becslése szerint 2021-ben
A kötvénykibocsátás technikai költsége legfeljebb néhány bázispontot ront a kamaton, de ez jelentéktelennek tűnik.
Hogy mennyivel lenne drágább, ha uniós hitel helyett a piacról finanszíroznánk magunkat? Ez ügyben tiszta vizet önt a pohárba, hogy az Államadósság Kezelő Központ 10 és 30 éves futamidejű, euróalapú kötvényt bocsátott ki november közepén:
Az unió által kínált hitel főnyeremény ehhez képest, hiszen az például a 30 éves futamidőn 1,5 százalékponttal alacsonyabb kamatot jelentene.
„30 éven át másfél százalékponttal kedvezőbb hitelt tudunk felvenni az EU-tól, mint ha a piacról tennénk. Ez óriási különbség, hatalmas kamatkiadás alól mentesítené Magyarországot”
– hangsúlyozza Darvas.
Itt tehát sántít Orbán Viktor múlt heti reakciója, miszerint Magyarország saját erejéből, uniós segítség nélkül is megoldja a következő évek finanszírozását. Bár valószínűleg tudnánk a nemzetközi piacról hitelt felvenni, így ebből a szempontból át tudnánk vészelni a helyzetet uniós hitel nélkül is, csak éppen sokkal magasabb kamatkiadások mellett.
Ha Orbán Viktor meggondolná magát vétóügyben, akkor ebből a 360 milliárdos NGEU-hitelkeretből Magyarország maximum 8,91 milliárd eurót tudna felvenni nulla százalék körüli kamattal. (A Bruegel Intézet munkatársa egyrészt itt az alapján számolt, hogy 2018-as áron a tagországok maximum a bruttó hazai össztermékük 6,8 százalékáig vehetnek fel hitelt, illetve hogy minden bizonnyal az a 17 ország venné fel kölcsönt, amely korábban a SURE elnevezésű alapból is felvett, vagyis tényleg rászorul.)
„Abban, hogy van kockázata, ha mi is (az összes többi uniós országgal együtt) kötelezettséget vállalunk az EU által felvett hitelek visszafizetésére. Ha egy tagállam esetleg nem törleszti a saját kölcsönét, akkor közösen kell visszafizetnie azt a részt a többi EU-tagországnak. De ennek vajmi csekély az esélye.
A 2008-as gazdasági válság után 5 euróövezeti és 3 övezeten kívüli ország (köztük Magyarország) kapott hitelt segélyprogramon keresztül, és mind visszafizette a pénzt. Az Nemzetközi Valutaalap (IMF) 75 éves története során is talán 1-2 olyan alkalom fordult elő, amikor valaki nem fizetett, de még a nem EU-tag, többször csődbe ment Argentína is visszafizette az IMF-hitelét.
Tehát annak, hogy Magyarország valaki más helyett fizessen, számokkal szinte kifejezhetetlenül kicsi az esélye” – érvel Darvas Zsolt.
Mindezek fényében Orbán Viktornak lehetnek gazdaságpolitikailag értelmezhető érvei arra, hogy miért ne ejtse a jogállamisági mechanizmus miatt bejelentett vétót, ám ezeket egyelőre nem ismerjük.
(Borítókép: Orbán Vikor. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher)