Index Vakbarát Hírportál

Kampány indult a sertéshús fogyasztásának népszerűsítésére

2020. december 4., péntek 14:57

Kampányt indított az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a minőségi sertéshús fogyasztásának népszerűsítésére az ünnepek közeledtével.

Feldman Zsolt, az agrártárca államtitkára az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményben azt hangsúlyozta, hogy a hetedik éve zajló kampány időszaka alatt hét-nyolc kilogrammal nőtt Magyarországon az egy főre jutó sertéshúsfogyasztás. A sertéságazat jelenleg is különleges kihívásokkal szembesül, de a magyarországi állatjóléti viszonyok kiemelkedően magasak európai szinten is.

A költségvetési támogatásoknak köszönhetően a jövőkép mindenképpen pozitív, hiszen a nagy beruházási pályázatokon a sertéstartók több tízmilliárd forintnyi beruházási igénnyel jelentkeztek. Ez is azt mutatja, hogy van igény a fejlesztésre azért, hogy még jobb körülmények között, még fejlettebb technológiával még több jó minőségű, biztonságos magyar sertéshús kerüljön a hazai fogyasztók asztalára és az exportpiacokra is – tette hozzá.

Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese elmondta: a kampány legfőbb célja továbbra is a kiváló minőségű sertéshús és készítményeinek fogyasztásösztönzése, továbbá az ágazat gazdasági helyzetének javítása. A kampány nyomtatott és online felületeken fut, emellett rádióban és közterületeken is megjelennek hirdetések.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke pedig azt emelte ki, hogy jelenleg rendkívül nehéz helyzetben van a magyar sertéshúságazat, ugyanis a koronavírus és az afrikai sertéspestis (asp) is nehezíti a sertéstenyésztők és -feldolgozók életét.

Az asp ugyan az emberre nem veszélyes, de németországi megjelenésének hatására jelentősen esett az élő sertés ára Európában, így Magyarországon is.

Ezért arra kéri a fogyasztókat, hogy segítsék az ágazatot azzal, hogy magyar hústerméket vásárolnak.

A jelenlegi szabályozás szerint a kereskedő már köteles feltüntetni a hús eredetét a termékeken kiírva vagy zászlóval, így a vásárlók könnyen meg tudják állapítani, honnan származik az általuk választott tőkehús.

A kampányról bővebb információ ezen a honlapon érhető el.

Rovatok