Index Vakbarát Hírportál

Dubajban a járvány közepén építenek luxusszigeteket

2020. december 5., szombat 18:03

Nem szállodát, szigeteket.

Dubajjal kapcsolatban egy dolgot szoktunk meg: semmi sem a szokványos módon működik. Itt van például a világ legmagasabb épülete, a világ legnagyobb szökőkútja, és még sok leg-leg-leg, ami máshol abszurdnak hatna, nem is igazán kapjuk fel a fejünket a túlkapásokra. Önmagukat inflálják el a legek, de azért van, amire érdemes odafigyelni.

A helyiek komolyan veszik a turizmus fejlesztését, aminek a koronavírus-világjárvány sem szabhat gátat. Ennek legújabb tanújele az az 5 milliárd dolláros projekt, ami a CNN Travel tudósítása szerint az Európa Szíve nevet kapta. Az alapötlet a World, vagyis Világ névre keresztelt beruházás, mely a teljes világ modellje lesz mesterséges szigetek formájában.

Ebből az Európa már közel áll az átadáshoz. Ez egyfelől vakmerőségnek is tűnhet az utazási korlátozások fényében, másrészt azonban könnyen lehet, hogy éppen most  kiváló ötlet. Lehet ugyanis néhány jómódú, európai vakációra vágyó turista a közelben, aki szeretné Európában érezni magát, és tetszene neki, hogy ezért még Európáig sem kell elmennie. Helybe jön Európa. Hogy is mondja a régi bölcsesség?

HA A HEGY NEM MEGY MOHAMEDHEZ? 

Elég egy mindössze négy kilométeres hajóút, és máris a Világ-projekt 300, nem tévedés, háromszáz mesterséges szigetének egyikén találhatja magát a kikapcsolódni vágyó milliárdos. Ennek része tehát Európa Szíve is az Arab-öböl közepén.

Konkrétan hat különböző témájú szigetről van szó, melyek többek között Svédország, Németország, Svájc, Velence, a Cote d’Azure és más európai turistacélpontok pontos hangulatát hivatottak felidézni.

A projekt gazdái szerint az utazó valóban Európában fogja magát érezni. Mindehhez a milliomosoknak 15 luxusszálloda, a milliárdosoknak pedig néhány luxusvilla vagy inkább palota áll majd rendelkezésre. Ez utóbbiak saját napelemmel működnek, hatemeletesek, lift és természetesen saját strand is jár hozzájuk. A kényelmes bútorokról többek között a Bentley gondoskodik. Az átadást még idén ígérik, csak az utolsó simítások vannak hátra.

A dolog extrém mivoltát érzékelhetjük a Svédországot szimbolizáló sziget egyik palotájában, ahol akár hóesésben is lehet részünk az Aurora Borealis, vagyis a Sarki Fény megvilágításában. Ezenfelül persze van szauna is és 300 vendég befogadására alkalmas bálterem. Az utóbbit lehetőleg inkább a Covid-járvány elmúltával érdemes igénybe venni, kivéve persze, ha előtte Dubajban már beoltattuk magunkat orosz vagy kínai vakcinával.

A szervezők tehát komolyan gondolták, amikor azt mondták, hogy valóban Európában érzik majd magukat a vendégek, Arab-öböl ide vagy oda. Kicsit arrébb, a Németország tematikájú részen Bauhaus stílusú épületek várják a vendégeket. Megint arrébb, a fő sziget Olaszországot idéző, Portofino területén természetesen olaszul beszélő recepciósok fogadnak, és euróval is fizethet a vendég. 

Úgy érezhetjük magunkat, hogy megérkeztünk Olaszországba, ahonnan átsétálhatunk Monacóba vagy akár Londonba!

– ígéri Josef Kleindienst, az osztrák kivitelező cég tulajdonosa, aki az Arabianbusinessnek nyilatkozva beszélt a projektről. Tőle tudjuk, hogy az Európa Szíve fő szigetén lesz ugyanis megfelelő hőmérsékletre hűtött esős utca, hogy az angol időjárást is kipróbálhassuk, miközben a legjobb európai divatmárkákat kínáló üzletek kirakatait nézegetjük. És nem maradhat ki a francia Riviéra, ahol a már említett Monacón kívül Nizza, St.-Tropez és Cannes is megtalálható.

Ne csodálkozzunk, ha mondjuk George Clooney jön szembe éppen a filmfesztiválról szállására igyekezve, esetleg Roger Federer az egyik svájci stílusú hegyi házikóból indul a teniszpályára. Utóbbi már eddig is az év jelentős részét Dubajban töltötte, most már azonban a svájci hangulatért sem kell hazamennie.

Hogy lila tehenek lesznek-e, nem világos egyelőre, de mindenképpen lesznek víz alatti termek, ahonnan az öböl gazdag állatvilágában, többek között teknősökben, emberre állítólag veszélytelen cápafajokban és korallokban gyönyörködhetünk. Éjjel-nappal üzemelő buliterem, cirkuszhologram állatokkal, illetve vízen úszó, vagyis inkább lebegő épületek is lesznek.

Ezek közül az egyik az olasz Lido di Venezia hangulatát idézi majd. A paloták egy része meg is vásárolható, nagyjából 10 millió dolláros alapárról indulva, és van is néhány, ami még nem kelt el. Mindezek fényében jó hír, hogy az Emirates légitársaság  a Budapest–Dubaj közvetlen járat újraindítását tervezi. Persze kérdés: egy európai vágyik-e egy lekopizott Európába, vagy jobb a hamisítatlanban időzni?

(Borítókép: Az egyik befejezetlen, ember készítette sziget a Világ-projekt részeként Dubajban 2020. július 8-án. Fotó: Karim Sahib / AFP)

Rovatok