Index Vakbarát Hírportál

Magyar és lengyel közgazdászok tiltakoznak a vétó ellen

2020. december 6., vasárnap 20:10

Lengyel kollégáinkhoz hasonlóan magunk is úgy látjuk, hogy a lengyel és a magyar kormány magatartása rendkívül káros az európai kohéziós politika és legfőképpen saját polgárai gazdasági helyzetének stabilizálása szempontjából

– írják közös nyilatkozatukban neves közgazdászok. Az aláírók között ott van például Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök, Mellár Tamás, a KSH korábbi elnöke, Király Júlia, az MNB egykori alelnöke és Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere.

Nyilatkozatuk szerint a lengyel Közgazdasági Társaság vezetősége, alapos közgazdasági érvek alapján, felemelte hangját az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását és a válságenyhítő közös hitelfelvételt veszélyeztető lengyel és magyar kormányzati vétó ellen.

A vétóval a lengyel és a magyar kormány azt kívánja megakadályozni, hogy az Európai Unió intézményei ellenőrizhessék a jogállamiság feltételeinek érvényesülését a két érintett országban.

„Amikor a magyar kormány azért küzd, hogy ne kelljen a joguralom és a jogbiztonság feltételeit betartania, azzal nemcsak az Európai Uniónak a jelenlegi világhelyzetben életbe vágóan fontos szolidaritási akcióját akadályozza meg, hanem a magyar gazdaság hosszú távú fejlődése ellen is dolgozik” – olvasható a közgazdászok kommünikéjében. Szerintük a lengyel és a magyar vétó ugyanis kétszeresen is sújtja állampolgárait:

A nyilatkozatot Bihari Péter, Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Felcsuti Péter, Győrffy Dóra, Király Júlia, Mellár Tamás, Nagy Zoltán, Oblath Gábor, Palócz Éva, Petschnig Mária Zita, Prinz Dániel, Riecke Werner, Scharle Ágota és Vértes András jegyzik. Támogatóként többtucatnyian csatlakoztak még hozzájuk, míg petíciójukat több mint 400-an írták alá vasárnap estig.

Borítókép: Orbán Viktor és lengyel kollégája, Mateusz Morawiecki az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón 2020. július 21-én (Fotó: Benko Vivien Cher / MTI)

Rovatok