Kemény és példátlan helyzet alakult ki a Dunaferrnél a Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint, amely elfogadhatatlannak tartja a cég szakszervezeti vezetőinek azonnali hatályú elbocsátását. A jogtalan intézkedések miatt a Vasas és az érintettek bírósághoz fordulnak – mondta el az MTI-nek a szövetség elnöke.
Spieglné Balogh Lívia közölte: folyamatos kapcsolatban vannak a kollégáikkal, akiknek a munkáltatóval való írásos megállapodás ellenére telefonjait és internetelérését a gyár vezetése letiltotta.
Szavai szerint a szövetség elnöksége megdöbbenve értesült a dunaújvárosi kollégáktól, hogy pénteken reggel a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetését és egy tisztségviselőjét
a biztonsági szolgálat nem engedte be a gyárba.
Ezzel a cégvezetés akadályozza és ellehetetleníti az érdekképviseletek működését – mondta.
Hozzátette, hogy az érintettek az azonnali elbocsátásukról szóló dokumentumokat nem kapták kézhez, de megfogalmazása szerint arrogáns a munkaadó fellépése. A helyi szakszervezeti vezetők szombat reggel sem léphettek be a gyárba, annak ellenére, hogy erre törvény biztosította joguk van – tette hozzá.
Pénteken reggel, munkakezdéskor nem engedték be a kapun a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, Molnár Lászlót és a szakszervezet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort, valamint Eszenyi Andrást a gyár területére. Ők hárman az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalói delegáltjaként a cég felügyelőbizottsága választott tisztségviselői is voltak egyben.
A szakszervezet honlapján Evgeny Tankhlievich, legfőbb általános vezérigazgató-helyettesként írta alá a munkavállalóknak pénteken kiküldött levelet, amelyben közli, hogy
a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőinek munkaviszonyát a vállalat azonnali hatállyal felmondja.
Megelégeltük a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet Szövetség vezetőinek áruló, kollaboráns magatartását is, és nem engedjük meg, hogy a továbbiakban bármiféle támogatást adjanak dunaferres munkavállalóként a zsákmányra éhes támadóknak. Éppen ezért a mai nappal az érintett szakszervezeti vezetők munkaviszonyát az ISD Dunaferr Zrt. azonnali hatállyal megszüntette
– írta. A belépési korlátozásokra azért volt szükség szerinte, mert a
Dunaferrt jogtalanul elfoglalni akaró horda, a Dunaferr törvényes működésének helyreállítását akadályozni akaró személyek megkíséreltek volna jogtalanul behatolni a Dunaferr területére.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZSZ) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben követelte a szakszervezeti vezetők azonnali visszavételét. Kiemelték:
elvárják a kormánytól, hogy kötelezze a Dunaferr menedzsmentjét is a törvényesség betartására.
Tudatták azt is, hogy a történtekről tájékoztatják a szakhatóságot is.