Index Vakbarát Hírportál

Egymilliárdos kartellbírságot kaptak a személyzeti tanácsadók

2020. december 18., péntek 16:30

Egymilliárd forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), miután megállapította, hogy a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége belső szabályzatában korlátozta a versenyt a tagjai körében – derül ki a hivatal közleményéből. 

Az említett belső szabályzat 2011-től hét éven keresztül rögzítette a szervezet tagjai számára a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés minimális díját és egyéb feltételeit. Az árak rögzítése a legsúlyosabb versenykorlátozásnak minősül, közvetetten ugyanis jelentős társadalmi többletterhet jelent – írta a GVH közleményében.

A hatóság jogsértőnek találta azt is, hogy megtiltották a társulás tagjainak, hogy átcsábítsák egymás munkatársait. Ez a GVH szerint a szektor felosztására irányult, és megakadályozta a munkavállalók szabad piaci mozgását.

A belső szabályzat azon rendelkezései is a piac felosztását célozták a versenyhivatal szerint, amelyek megtiltották a tagvállalkozások számára a kiközvetített munkavállalók újraközvetítését.

Ezen kikötések a kiközvetített munkavállalók számára is hátrányosak voltak, mivel megakadályozták, hogy jobb munkalehetőséghez, magasabb fizetéshez juthassanak – áll a GVH közleményében.       

Rovatok