Index Vakbarát Hírportál

Megugrott érdeklődés a kiva iránt

2020. december 20., vasárnap 07:50

Négy év alatt nyolcszorosára nőtt a kisvállalati adózást választó vállalkozások száma, elérve az 53 ezret, de a tendencia folytatódhat, mivel a pénzügyi tárca számításai szerint még legalább 50 ezer cégnek érné meg a kivát választania – mondta Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek. Míg 2016-ban az év végén 6500 kivást tartott nyilván az adóhivatal, addig idén tizenhét nap alatt, december 1-től 17-ig már 3500 cég jelentkezett be a kiva hatálya alá  ismertette a legfrissebb adatokat az államtitkár.

Hozzátette: az ezt az adónemet választó vállalkozások eddig

 összességében 185 milliárd forint adót spóroltak meg.

Ez az összeg jelentősen megnőhet jövőre, hiszen 2021. január 1-től még kedvezőbb lesz a kisvállalati adó, így jelentősen nőhet a kivát december 31-ig választók tábora.

2021-től ugyanis egy százalékponttal, 11 százalékra csökken a kiva mértéke. A belépési értékhatár módosításával pedig a nagyobb vállalkozások számára is megérheti ezt választani, mivel egymilliárd helyett három milliárd forinttól választhatják. A bennmaradási értékhatár három milliárd forintról hat milliárd forintra emelkedik. A kisvállalati adó a közepesnek mondható cégek számára is választható lesz, előmozdítva ezzel a vállalkozások versenyképességét és segítve a gazdasági növekedést – tette hozzá Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium azt szeretné elérni, hogy a cégek legyenek tudatosak adóügyeikben, és válasszák a számukra legkedvezőbb adózási formát – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy ezt megkönnyítendő készített úgynevezett kiva-kalkulátort a PM. Emellett az adóhivatal elektronikus levélben értesítette a lehetőségről azokat a vállalkozásokat, amelyek legalább százezer forint megtakarítást remélhetnének ennek az adónemnek az alkalmazásától. 

A legelőnyösebb azoknak a cégeknek lehet, ahol a cégvezető már most látja, hogy

jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét.

A próbaszámításokat a 2021-es évre várható eredmények alapján minden cégnek érdemes elvégezni – javasolta az államtitkár.

Rovatok